A komám visszaüt – (magyar-)román árnyékboksz

A hír: „A 2013-as év az utolsó, amikor a magyar politikusok nyugodtan járkálhattak Romániában, és a tusnádfürdői nyári egyetem sem szervezhető meg többé, ha az ideihez hasonló formában zajlik”  – jelentette ki Traian Băsescu román államfő hétfőn a Hargita megyei Marosfőn, a határon túli román közösségek képviselőinek részvételével megszervezett nyári egyetemen. 

A tény: Traian Băsescu jövőre kitölti második ötéves ciklusát, többé nem lehet államfő. A tét tehát az ő politikai jövője is, ám ahogy ismerjük a volt tengerészkapitányt: nagy játékos, nem marad funkció nélkül.

Az a kérdés, hogy mi indolkolja a korábban Tusványoson Orbán Viktorral és Tőkés Lászlóval együtt előadó Traian Băsescu mostani kemény és határozott fellépését. És ennyi a válasz: Traian Băsescu imázst javít, ezerrel beleállt a jövő évi kampányokba, hiszen 2014-ben Romániában az államfőválasztás előtt európai parlamenti választásokat is tartanak. A román államfő jelenlegi karakán kiállása logikusan illeszkedik a nemrég újra elkezdett konfrontatív politikájába, ennek megértéséhez azonban kissé hosszabban át kell ismételnünk a romániai közelmúlt eseményeit.

Tavaly, ugyi, a Victor Ponta-Crin Antonescu páros által vezetett szociálliberális szövetség (USL) villámháborúval bevette a romániai demokratikus intézményeket (leváltották a Szenátus és a Képviselőház elnökeit, az ombudsmant stb.), és nekimentek Traian Băsescu államfőnek is, akit népszavazással akartak eltávolítani a hatalomból. Traian Băsescu ekkoréppen sok egyéb mellett Orbán Viktornak is köszönhetően maradhatott tisztségben, a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn távolmaradásra biztatta a székelyeket, nem is mentek el voksolni, többek között emiatt vált érvénytelenné a népszavazás (Tőkés, illetve Orbán korábban is tettek szívességet Băsescunak a román belpolitikában). Ezt követően viszont a 2012-es önkormányzati, majd parlamenti választásokon Pontáék behúzták a kétharmadot, és ebben jelentős szerepe volt a megelőző kormányok töketlenségének: Romániát a – kis megszakítással – nyolc éven keresztül vezető demokrata-liberális-rmdsz-es koalíció gyakorlatilag csődbe vitte, a mentőövként felvett IMF-kölcsön feltételeként pedig jelentős mértékben megvágták a közalkalmazottak fizetését, a nyugdíjakat stb. (a drasztikus megszorítások egyébként nem jártak sok eredménnyel).

A román – nevében – jobboldal tehát megsemmisült, viszont Traian Băsescu mögé beállt az európai elit, tehát találni kellett valamiféle modus vivendit, az államfő és a kormányfő egyfajta együttélési paktumot kötött. Így indultunk neki a 2013-as esztendőnek. A kormányoldalról hamar kiderült, hogy inkompetenciában veri a korábbi kormányokat (ráadásul korrupciós ügyek vagy plagizálások miatt egy feszt cserélgetni kellett a minisztereket), a romániai választójogi törvény sajátosságai miatt a félezresre duzzadt parlament pedig a demokrácia csődjének illuszrációjává vált - mindent elmond a törvényhozási munkálatokról az, hogy Romániában a választások után a jogszabályok kilencven százalékát a kormány kezdeményezte.

Időközben Băsescu megpróbálta ismét átvenni a hatalmat a volt pártjában, a PD-L-ben, ám ezt korábbi jobbkeze, Vasile Blaga (becenevén: a bulldog) sikeresen megakadályozta. Az államfő erre megvonta a vállát, és facebookos videóüzenetben elküldte a búsba a régi elvtársakat, majd életbe léptette a B-tervet, és új pártot kezdett gründolni, ez lenne a Népi Mozgalom Pártja (PMP).

Pontáék időközben próbálkoztak néhány választóbarát gazdasági megoldással, csakhogy az IMF fura urai hamar szárnyukat szegték, és mára már mindenki számára nyilvánvalóvá vált: Románia szuverenitása éppen annyi, amennyit a kölcsönt adó pénzemberek engedélyeznek számára – vagyis semennyi. Hogy a feltartott kéz politikájának mélységeit megértsük, álljon itt egy friss példa: nemrégiben néhány kormánypárti képviselő nem hivatalos úton Tajvanon járt, ami Kína bukaresti nagykövetségének neheztelését vonta maga után, mire a vezető PSD-s politikusok egymást verték le a bocsánatkérésben.

Továbbá azt is említsük meg, hogy a kétharmados ballib kormány gumicsontja elkopott: a Románia modernizálásaként eladott regionalizálást jövőre kellett halasztaniuk. Egyrészt azért, mert a népszavazási küszöb csökkentését előíró jogszabályt egy alkotmánybírósági döntés következtében csak jövőre tudják életbe léptetni, márpedig a közigazgatási átalakítás lufijához abszolút többséget nem lehet szerezni úgy, hogy a kormány sem tudja, pontosan mit akar, így pedig nehéz meggyőzni több mint kilencmillió román állampolgárt az igazukról. Másrészt az egész közigazgatási átalakítás mögött gyakorlatilag a pártok erős emberei – román közéleti szlengben: a bárók – állnak, óriási hatalmi harc folyik a háttérben, és eddig még nem sikerült egyértelmű győzteseket kihozni, márpedig erre rámehet a koalíció is. A szoclib szövetség amúgy is ölég ingatag lábakon áll: a szoci pártvezér, Victor Ponta miniszterelnök lett, de a libik elnökének, Crin Antonescunak ígért államelnöki szék már nem ennyire száztízszázalékos. Ugyanis az is eldöntetett, hogy az EP-választásokon a szocik és a libik külön listákat indítanak, és a közvélemény-kutatásokra hivatkozva egyre többen mondogatják a szocialisták táborán belül, hogy talán az államfőt is nekik kellene adniuk.

Ebben az általános bizonytalanságban reaktiválta magát Traian Băsescu, mint Piszkos Fred, hogy megkavarja a málnaszőrt. A keménykezű, határozott államférfi szerepében gyorsanmegfejelte Pontáékat az autópálya, miegymás kapcsán, és azóta is ilyen kategorikus kijelentésekkel operál. A mai nyilatkozata ugyanakkor azt is jelzi, nem hiszi, hogy sikerülhet államfői székbe juttatnia a kiszemelt utódját (bárki is legyen az), tehát már nincs szüksége a magyar szavatokra (2009-ben a székelyek szavazataival nyerte el a második államfői mandátumát – Tőkés és Orbán tevőleges hozzájárulásával). Ellenben az új pártjának tömegbázist kell teremtenie, mert az eddigi üzeneteik vérszegényre sikeredtek – és ilyen szempontból a magyarellenesség mindig is sikeres volt. Băsescu tehát gyakorlatilag most széljobbról előzi Pontáékat, és learathatja az elmúlt másfél év alatt mesterségesen fenntartott magyarellenes közhangulat gyümölcseit.

Ráadásul egyébként is elég nagy a nyomás a román politikai vezetőkön: a kommenteket, blogokat, publicisztikákat olvasván érezhető, a románokat elgondolkodtatta az, hogy Magyarország visszafizette a kölcsönt az IMF-nek, az így is lehet-érvkészlet egyre erőteljesebben artikulálódik – szemben a bőrünkön érzett IMF-mintaország élhetetlenségével. És az elmúlt évek kudarcos politikájáért felelős politikusként meglehetősen idegesítő, ha az ősellenségnek beállított szomszédbezzegországgá válik a véleményvezérek körében. Ezért csaptak le Tőkés – egyébkéntkorábban is hangoztatott – magyar védhatalmi státust felvető kijelentésére is. Így elterelik a figyelmet a gazdasági problémákról, visszaállítják az ellenségképet (mert Erdély függetlensége még az erdélyi románok körében sem működő vízió, már ha leszámítjuk azt a néhány véleményvezért, akik tudnak számolni).

A kampány tehát elkezdődött, és az alaphangokat elnézve nem számíthatunk értelmes vitára a román politikai osztályon belül. Nem is igen tudnának miről beszélni, ennyire jövőkép nélküli ország nincs még egy az Európai Unión belül. Marad a magyar kártya, ami viszont veszélyessé válhat Románia egészére nézve: a székelyeknek elegük lett a román fővárosban tapasztalható több évtizedes tinglitangliból, szűk negyedszázad alatt bebizonyosodott, hogy Bukarest több problémát okoz, mint amennyit megold. És ha eljutunk odáig, hogy a komám visszaüt, vagyis elkezdődnek a polgári engedetlenségi akciók (amire nyilatkozatok szintjén minden erdélyi magyar politikai és közképviseleti formáció készen áll), ez a belpolitikai helyzetet is instabillá teszi.

Lehetséges forgatókönyvként a veszélyérzet zárásra késztetheti az erdélyi magyar pártokat, a bukaresti keménykedéssel szemben protestszavazatként értékelődhetnek fel a magyarországi választásokon leadott erdélyi szavazatok, vagyis a nagyromán retorikai ámokfutás mobilizáló erővel bírhat. És az is nagy kérdés, hogy mihez kezdenek majd Brüsszelben azzal a ténnyel, hogy az egyik tagország több százezer állampolgára egy másik tagország kormányától várja a megoldást, hiszen kimondatlanul erről is szól a 2014-es anyaországi választás, magyar jövőkép legalább létezik.

Elvileg volna a régi recept, amit az amerikaiak tavaly óta erőltetnének, hogy vegyék be a kormányba az RMDSZ-t, ezáltal biztosítva a térség stabilitását. Elképzelhető, hogy az RMDSZ mondvacsinált okokból történt tusványosi távolmaradása ezt készítette elő. De arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szólnának ehhez azok a román választók, akiket két éve magyarellenességgel etetnek. És akik nap mint nap kommentekben küldenek vissza minket, magyarokat Ázsiába. Egyébként jó sokan vannak, többen, mint a másfélmilliós erdélyi magyarság. És Traian Băsescu ezt számolta ki.