A borszakértés blöff?

„A mindennapos borértékelések végzői ehhez úgy viszonyulnak, mint az a hegymászó, aki rendkívül nehéz, téli körülmények között, új utakat mászott meg a Magas-Tátrában. Tovább nem jutott, bár képességei alapján bármikor indulhatna a hatezresek közé. Ez az ember másként tud elemezni egy Himalája-expedícióról készült filmet, noha ott sosem járt... A magát képezni akaró, már ismert borbíráló ne a sétáló kóstolók bordzsungeljében próbálja tudását gazdagítani. Magában, esetleg egy társsal szenteljen egy-egy ötcsillagos bornak egy órát. Meglátja, mit nyer.

A kóstolási technika magas szintje is jelenthet feladatot, még egy magas szinten járatos borbarátnak is. Ők, ha komoly tétje van a kóstolásnak ugyanazon a délutánon nem kóstolnak száraz fehér- és érlelt vörösborokat. A bemelegítésül szolgáló egy-két (nem olcsó) bor elemzése után fognak csak a nagy borok kóstolásához. Az első korttyal csak kiöblítik a szájukat, és kávéskanálnyi mennyiséggel meg sem próbálják az információkat megszerezni. A szájüreget kitöltő nagy korty körbejár a szájban, felét kiköpik, és egy töredék mennyiséget feltétlen lenyelnek. Tegye a szívére kezét az az ismert nevű kóstolónk, aki mindezt minden alkalommal betartja! Nagy minőségű, »drága« bor nyitás utáni 24 órájáról készített már valaki óránkénti analízist? Meg is ismételte? No, ennyit a képzésről és önképzésről.

A fentebb említett gondolatsorok csak érintették a blöff témáját, azaz a kóstolási szórások/ellentmondások szomorú világát. Egy biztos: merőben új utak keresése, új megoldások elfogadása nélkül még unokáink is csak a vitakiváltó cikkek olvasásáig fognak eljutni.”