Tényleg drágák-e a villányi és szekszárdi csúcsvöröseink?

„Egy olyan külföldi borhoz nyitottunk szekszárdi és villányi riválisokat, amivel semmiféle rokonságot nem mutatnak szőlőfajták vagy technológia tekintetében, így a tematikus kóstolás lehetősége ki volt zárva, viszont az áruk közel azonos és ha ár/érték arányban akarjuk felmérni a terepet, akkor ez az, ami igazán számít. Az egyetlen kritérium az volt, hogy valamennyi bornak bele kellett férnie a keretbe, amit 25-30 eurós ársávban húztunk meg. A borbloggerek élete sem csupa móka és kacagás, valahányszor Villány kerül a górcső alá, egyik oldalról megkapjuk, hogy mostanság csak a kis kézművesek vannak megbecsülve, a másik oldalról pedig, hogy miért kapnak ilyen magas pontot ezek az eltúlzott paraméterekkel megáldott délmagyar csúcsvörösek. (...)

Konklúzióként nyugodt szívvel mondhatom, hogy mindent egybevetve nem lehet kijelenteni, hogy túl sokat kérnének egy palackért a nagy magyar bornevek, de hogy tényleg elégedettek lehessünk egy-egy szerzeményünkkel, ahhoz igen mélyrehatóan kell előtte tájékozódni. Lehet, hogy Villány nem mozdult el az utóbbi években sem az elegáns és sokáig érlelhető bordói irányzat felé, de ez lassan már csak egy újszülöttnek lesz újdonság. Aki tudja értékelni ezt a szintű sűrű karakterességet, az továbbra is tud szemezgetni ezekből a borokból, aki meg nem, az már remélhetőleg rég kitapasztalta ezt és nem költi el feleslegesen a jó magyar forintjait. Kíváncsi vagyok, tudna-e valaki olyan bort ajánlani ebben az árkategóriában és stílusban, ami jelentősen többet nyújtana ezeknél a boroknál.”