Amikor a fortélyos félelem elkezd igazgatni, a döntéshozók egyre kevesebb döntést mernek hozni - nem feltétlenül azért, mert direkt leszóltak nekik, sőt, épp ellenkezőleg: nem szóltak le nekik, ezért nem tudják a direktívát. Nem érkezik telefon, ezért nem tudják, hogy mit szabad és mit nem, a párt mire néz majd jó szemmel és mire nem - és a kétharmad birtokában levő törvényhozói hatalom bárkinek könnyedén a nyakát veheti egy jól irányzott rendelet-, törvény-, vagy éppen alkotmánymódosítással. Elképzelem a bíróságon ülő ifjú vagy középkorú bírót (az öregeket ugye kirúgták), ahogy sápadtan ül az MKKP vagy a 4K! kérelme felett: ha átengedi, abból lehet baja, ha nem, akkor abból. Ezért inkább nem hoz döntést: folyamatosan csúsztatja az ügyet, a törvényileg megszabott utolsó napon válaszol, hiánypótlást kér, újraalapíttat, hátha egyszer ezek a vicceskedvű vagy éppen forradalmárlelkületű arcok végre megunják, azt hazamennek, dolgoznak tovább valami jó kis polgári állásban, s hagyják a NER-t arra, akit illet.”