„A gyerek nem három évig gyerek. Hanem legalább tizennyolc évig, sőt megesik, hogy valaki még nagypapaként is az. Aki tehát »gyermeket tervez«, nem három évre tervez, hanem legalább tizennyolcra, valójában persze sokkal tovább. Ez természetesen érvényes a második, harmadik, negyedik, ötödik, stb. gyerekre is. Félve írom le, akkora közhely: a gyerek hosszú távú befektetés. Egy hosszú távú befektetést pedig nem lehet folyvást változó kondíciókra tervezni. Vagyis négyévente változó családtámogatási rendszer esetén igazából nem lehet gyermeket tervezni. Főként akkor nem, ha két alapvetően ellentétes szemlélet váltja egymást.
Az egyik a munkaalapú, a gyermeknevelést adó- és járulékkedvezményekkel segítő rendszer, amelyben az emberek nem azt látják, hogy állam bácsi nagylelkűen osztogat, hanem azt érezhetik a dolgozó szülők, hogy megbecsülik a munkájukat azzal, hogy jövedelmük egy részét nem kell befizetniük a nagy közösbe, hanem a gyermekeikre fordíthatják. A másik gondolkodásmódot tökéletesen szemlélteti az Együtt-PM tegnapi üzenete: a családi adózás a gazdagoknak kedvez, a munkanélküliek nem tudnak belőle profitálni, ezért ha a szövetség leváltja a jelenlegi »rezsimet«, akkor olyan adórendszert vezet be, amely visszaállítja a társadalmi szolidaritást. Az MSZP reakciója ugyancsak kimerült a »legszegényebbek« miatti aggodalomból.
Emlékezzünk, az adókedvezmény bevezetése óta a baloldal azért bírálta folyamatosan az intézkedést, mert »családok tízezrei nem tudják igénybe venni« azt. Most, hogy a kormány döntése szerint a jövő évtől már a járulékokból is levonható a kedvezménynek az a része, amelyet az alacsonyabb jövedelműek eddig még nem tudtak felhasználni, s így azok a bizonyos »családok tízezrei« is havi több tízezer forinttal több pénzből gazdálkodhatnak, a baloldal az egyik legegyszerűbb emberi tulajdonságot, az irigységet használja demagógiájához. Főként a legszegényebbek irigységére épít, azokéra, akiket amúgy mélyen lenéz, viszont előszeretettel használ kampányfogásként.”