„A hipermarketek cipőzése, illetve a cuki kis boltok ajnározása több párt kommunikációjában, döntéseiben is markánsan jelen van. A hasadás előtti, »nagy« LMP indította el a plázastop nevű akciót (figyelj, nyelvi furfang, a teszkószerű, nagyon nem pláza-jellegű boltokat is plázaként kell emlegetni, mert a pláza, az gáz, az diszkós, oda bringáznak be az ördögbotosok), amit igen hamar saját nevére vett a Fidesz is. Utóbbinál csak máz volt a »kisboltosság«, az igazi cél a gazdasági hátország (és itt Seres László CBA-professzorra nézek) megerősítése, kivételezett helyzetbe hozása volt.
Jól emlékszem, ahogy hol kedvesen, hol határozottabban, de 2011 nyarától sokan és sokszor elmondtuk-megírtuk az ökoszociálisoknak, hogy ne csinálják ezt, ne nyomassák a plázastopnak nevezett hülyeségüket, mert baj lesz. Baj lesz azért, mert egy elszegényedő országban nem lehet pont a legolcsóbb termékeket forgalmazó kiskereskedelmet kvázi betiltani, és baj lesz, mert ebből a Fidesz egy CBA-törvényt csinál majd. De nem, csak nyomatták tovább, ordas nagy csúsztatásokkal, szemellenzősen, hogy akkor is vegyük meg drágábban a piacon Mari néni őstermelői almáját, Tóta W. Árpád se »zabáljon a plázában«, mentsük meg a kistelepülések kisboltokkal pompázó főterének panorámáját!