„Kissé kitekert szójátékkal azt mondhatjuk, hogy »Magyarországon« a valóságos hatalom »nem Magyarországon« van, hanem azoknak a globális struktúráknak a kezében, amelyek az ország újratermelési folyamatait ténylegesen ellenőrzik. Ők a hitelezőink, a globális piacok, a nemzetközi befektetői világ, konkrétabban a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság s más »birodalmi« szervezetek képében jelennek meg számunkra. Ám ez csak a felszín. Maga a lényeg sohasem látható.
Már sohasem fogjuk megtudni, hogy mit és hogyan gondolt jó egy évtizeddel ezelőtt a birodalom, amikor engedélyezte a lakossági devizahitelezést, sőt kifejezetten devizahitelek felvételére kényszerítette a lakosság mind nagyobb hányadát. Ezzel ugyanis a meglévők mellé újabb globális pénzszivattyút kapcsolt a – szokás szerint mit sem sejtő – magyar társadalomra. Tudni kell, a magyar uralmi rendszer mindig is a birodalom szolgálatát tartja alapvető feladatának, és aligha hihetjük, hogy ebben az ügyben valami másképpen történt volna, vagy történhetne ezután.
A PSZÁF elnöke (aki akkor is elnök volt, amikor a devizahitelezés beindult hazánkban) és vezetői garnitúrája az intézmény nemzeti bankba való beolvasztása nyomán úgyis elveszti uralmi státusát, így nekik már nincs mitől tartaniuk, tehát velük mondatják el a rossz hírt, vagyis hogy a birodalom nem azért illesztette ránk az újabb pénzszivattyút, hogy azt csak úgy lelökjük magunkról.”