Ezt művelték velem a hírhedt Nyugati téri Sparban

„Ági, akivel a biztonsági őr elképesztő modorban köcsögösködött még csak nem is tenyérbemászó újságíró, hanem aranyos recepciós lány, mi lesz itt, ha engem kapnak olvasáson? És persze abban is bíztam, hogy ott találom Deutsch Tamást, amint az ígéretéhez híven éppen úgy bassza ki az őrt az ajtón, hogy a viperája sem éri a földet. Ági sztorija szerint az őr olyant mondott neki, hogy a bejáratnál ki is van írva, hogy itt tilos olvasni. Semmi ilyesmit nem láttam befelé menet, de olyan izgatott voltam a rám váró durvaságok miatt, hogy a kiírás tüzetesebb ellenőrzését akció utánra hagytam. Olvasmánynak az egyetlen nyomtatott sajtóterméket vittem magammal, amit a sportújság mellett nem munkaköri kötelességből is lelkesen szoktam fogyasztani, vagyis a Helyi Témát, az ingyenes szélsőorbánista viccmagazint. (...)

Le kell vonnom a szomorú következtetést. Nettó 30 perce olvasgatok az üzlet különböző pontjain és senki se kötött belém. Önmagában szupermarketben olvasni nem olyan kellemes, mert állandóan lökdösnek. Fizetek és elindulok kifelé, amikor az üveg forgóajtóba lépve eszembe jut, hogy meg kéne nézni az őr által emlegetett kiírást. Meglátok néhány egymás alatti feliratot, ezeket itt: és nagy lendülettel kilépek feléjük. Csakhogy itt még nem volt ajtónyílás, ezért teljes lendülettel lefejelem az üvegtáblát.

Ebben a pillanatban kompromisszummentes gonzóhőssé változom. A világ lilásan lüktet, a Nyugati téri járókelők néha törpék, néha akkorák, mint Rapcsák András szelleme. Mintha a talaj fölött lebegő zseléburokban haladnék előre. Annyira szédülök, hogy a motor láncát alig tudom kinyitni. Jézus úristen, egy varangy ül a fejemen! Rémülten odakapok, hát akkora púp nőtt a homlokomra, mint Simicska Lajos pecsétgyűrűje.”