„Percek alatt a net sztárja lett Demeter Tamás filózófus elutasított pályázata, ami az összes objektív kategóriában maximális pontszámot kapott, de az »összbenyomásra«
nullát. Hogy miért? Még nem tudjuk, de nem kizárt, hogy ez itt a bosszú a hírhedt filozófusbotrányért, amit közvetetten maga Demeter robbantott ki annak idején.
Talán már kevesen emlékeznek rá, de a Magyar Nemzet filozófusbotránya és Heller Ágnes meghurcolása 2009 decemberében, az MTA Filozófiai Intézetének karácsonyi buliján egy szóváltással indult. A nulla pontos Demeter Tamás volt az egyik fél, a másik pedig Gábor György, az intézet igazgatóhelyettese. A személyeskedő vita közben Demeter a jiddis eredetű mispóhe szót használta, ami családot, összetartó társaságot, pereputtyot jelent, és egyformán használják a zsidók, illetve az antiszemiták. A hat-nyolc jelenlévőn kívül senki sem tudja, pontosan mi hangzott el, Gábor verziója szerint Demeter először azt mondta neki, hogy a te fajtád szokott hazudozni, majd amikor Gábor visszakérdezett, úgy fogalmazott, a te mispóhéd szokott hazudni.