Eltűntek a magyar stílusjegyek

„Egyetért azzal, hogy mi mindig valakit követtünk az utóbbi évtizedekben, míg eközben a Guttmann-átkot visszhangozta a világ az Európa Liga döntője után, Pep Guardiola pedig a Barcelona játékát látva rendre visszautal holland és a magyar stílusra?

Nem fejlesztettünk, megrekedtünk, onnan pedig jött a kapkodás. Jöttek a különféle irányok, elképzelések, mindig másolni próbáltunk valakit. Bár a mostani spanyol vagy portugál trend kétségtelenül közel áll a magyarhoz. Mi nem tudtuk működtetni, jól hasznosítani a meglévő tudásunkat, el is tűntek a stílusjegyeink. Az edzőképzés sem tudta ezeket igazán visszahozni. Gyakorta visszahallom én is magyar kollégától, hogy Mourinhónak, Heynckesnek csak szerencséje volt, és akár ő is ülhetne a Real vagy a Bayern kispadján. Nem, nem ülhetne. Felejtsük el ezt is villámgyorsan. A nagyon apró megbecsülést is ki kell vívni, nemhogy ilyen klubok figyelmét. Ezekkel a mondatokkal nem lehet mit kezdeni. Álmodozásban jók vagyunk, azonban ez kevés. Azért kell dolgoznunk, hogy egyszer valóban szóba jöhessen magyar edző a Bundesligában vagy a nemzetközi élfutball más területén.

Milyen lépést tett már eddig ezért?

A módszertani változtatásokat talán már kiemelhetem. Van tizenkét korábbi válogatott játékossal egy csoportunk, akiket tényleges edzői szituációkba, gyerekcsoportok munkájába illesztettünk. Ezt pedig felvettük videóra. Nagyon hasznos önmagukat visszanézniük, mert olykor sokkal többet tanulnak abból, hogy egy hétéveshez miként hajoltak le elmagyarázni neki valamit, hogy milyen a problémamegoldó képességük vele. A gesztus, a mimika, a testtartás is beszédes ilyenkor. Olykor mélyen, magukba szállva elgondolkodnak, milyen esetlenül is mozognak. Kiváló partnerek a munkában és látszik: fejlődni akarnak. Mindez azért fontos, mert ahogy egy játékos, az edző is érik.

Jürgen Klopp talán egy kivétel, hogy ő rögtön, egyik hétről a másikra megkapta az esélyt felnőtt csapatnál, de sokkal több példát tudunk arra hozni, hogy korosztályos csapatokkal dolgozik elsőként egy edző – amely irány szerintem is sokkal szerencsésebb. A megszerezett tapasztalatait pedig a későbbiekben hasznosítja. Egy próbaedzést nem jó a társakkal elvégezni, mert ők mégiscsak felnőttek, ebből adódóan másként reagálnak, mint a gyerekek. De talán már az is változás, hogy ezen a tavaszon nagy érdeklődés mellett két jól sikerült utánpótlás-konferenciát is lebonyolítottunk külföldi és magyar előadók részvételével, ahol a magyar utánpótlásban dolgozó edzők nagy számban jöttek el és pozitív hozzáállással, érdeklődő partnerként vettek részt. Remélem érezték, mindez értük és nekik szól.”