Mutattál itt a körút sarkán egy ismerős koldust.
Igen, vele jó barátságban vagyok, egy féllábú, vak bácsika, aki reggeltől estig itt áll a sarkon és koldul. Egyébként egy közeli hajléktalanszállón lakik, és lelkes rajongója a kortárs magyar irodalomnak. Mikor tavaly télen ment a rádióban a Pimpáré és Vakvarjúcska, örömmel újságolta, hogy hallotta. Több versemben is szerepel, és egyébként igazad lehet: talán a kötet borítójára került graffiti fura, mankós figurájából is az ő szomorú alakja sejlik elő. Amúgy pont mostanában gondolkodtam el rajta, hogy a mindennapoknak milyen kijózanítóan kíméletlen keretet ad az ő szüntelen jelenléte. Bárhová indulunk reggel, bárhonnan érkezünk meg este, ő ott áll a sarkon és tartja a dobozkáját. Ettől valahogy az egész életünk eleve más kontextusba helyeződik. Még nyilvánvalóbb és még inkább letagadhatatlan lesz a botrány, amiben élünk.”