„Justice for Hungary, vagyis Igazságot Magyarországnak! A mondat a trianoni igazságtalanság orvoslásának igényével született, és azért angolul, hogy a globális térben is keresni próbálja Magyarország igazát. Ebben az írásomban a Trianon 93. évfordulójáról való megemlékezésnek egy sajátos formáját választottam. A közelmúltban mutatták be ugyanis Jelenczki István újabb megrázó dokumentumfilmjét, amely Az igazság soha sem késő címet viseli. És most e film kapcsán próbálnék eltöprengeni mindarról, amit Trianon szomorú emléke felszínre hoz bennünk. (...)
Legyünk őszinték, már maga az igazságtétel kérdése is zavarba ejtő. Merthogy miért is kell az igazságot tenni? Hiszen az igazság »csak úgy« van, azt nem kell tenni. Ahogy Jézus mondja, én vagyok az út, az élet, az igazság. Az isten szerint való élet az egyetlen igazság, de erről az útról már több ezer éve letért az emberiség. A szakrális létmód évezredei alatt nem kellett igazságot tenni, mert az magától érvényesült. A nyugatias modernitás és deszakrális pusztítás hiába álcázza magát demokráciának, erre az érvényesítésre nem képes. A magyar társadalmat az elmúlt öt évszázad során, a mostanit is beleértve, öt birodalom tartotta és tartja függésben. Ezek a birodalmak – a magyar társadalom eredményesebb kifosztása érdekében – a kollaboráns elitek egész rendszerét hozták létre, és a filmben tárgyalt bűncselekményeket is ezek követték el.
Az elmúlt ötszáz év valójában folyamatos konfliktusok láncolata, ahol szuperkurucok és ultralabancok vívják a jelek szerint soha véget nem érő csatájukat. Mindegyikük a maga igazát hajtogatja. Ferenc József, Horthy és Kádár ugyanúgy birodalmi rendet akart az esztelen lázadókkal szemben, akik a pusztulást képviselték szerintük, és azért tiport lábbal minden jogot, hogy ezeket az esztelen lázadókat megállítsa. A jog tehát a győztesek fegyvere, az erkölcs pedig ilyenkor hallgat. A történelem során az állandóan kavargó konfliktustenger feletti szabályozó erő szerepét az erkölcsi és a jogi rend volt hivatott betölteni, de a jelek szerint erre éppen akkor képes a legkevésbé, amikor a legnagyobb szükség volna rá.