Az Alaptörvény tervezett változtatása szerint a legfőbb ügyésznek nem kell ügyésznek lennie
A jelenlegi helyzet viszont egyszerűen kimaxolása a képmutatásnak. Egy politikai eljárástól várunk egy nem politikai megoldást.
Kevés olyan szabadságjogunk van, amelyet az elmúlt évek alkotmányos dúlása érintetlenül hagyott.
„Kevés olyan szabadságjogunk van, amelyet az elmúlt évek alkotmányos dúlása érintetlenül hagyott. Mindeddig üdítő kivétel volt az információszabadság. Valódi alapjogi jogosultságot magában foglaló szabadságjogként érvényesült, amelynek alapjogi elismerése különböző módokon is igazolható volt (a demokratikus közbeszéd kialakulásának előfeltétele, a közhatalom ellenőrzése, a korrupció visszaszorítása, az egyéni alapjogok gyakorlásának elősegítése vagy általában az információs hatalom korlátozása), de a jog nem próbálta meghatározni a szabadság gyakorlásának célját, és nem is minősítette a (nem is létező) eredeti céltól (»jogalkotói szándéktól«) eltérő joggyakorlást visszaélésszerűnek, ennélfogva jogellenesnek. A közérdekű információk megszerzése és terjesztése a polgár (bármilyen: személyes, szakmai, politikai vagy akár művészi) céljaitól függetlenül érvényesülő jogosultsága volt, igénye teljesítésére annak tényleges céljától függetlenül számíthatott. Az információszabadságtól tehát idegen volt a másik információs szabadságjog legfontosabb alapelve, a célhoz kötöttség.
Ezzel a felfogással jól megfért az információszabadság álcájával elkövetett jogsértések kezelése is. Ha például valaki közfeladatot ellátó személyek nyilvános adatait úgy terjesztette, hogy azzal megvalósította a zaklatást, vagy annak elkövetésére hívott fel, akkor az illető értelemszerűen nem az információszabadságból eredő jogosultságát gyakorolta visszaélésszerűen, hanem bűncselekményt követett el, olyat tett, amihez nem is volt joga. A jogrendszer az információszabadság megerőszakolása nélkül is képes volt az ilyen helyzeteket kezelni.”