Nem vagyok...

„Nem vagyok sem orbánista, sem bajnaista, sem mesterházysta, sem gyurcsányista, és el is mondom, miért. Annyira unom már a »persze, majd fogllakozunk az esélyegyenlőséggel és az emberi jogokkal, de előbb rendbe kell tennünk, amit tönkretett a jelenlegi kormány« attitüdöt. Annyira szomorúnak tartom, hogy az ellenzék képviselőinek tévedéseit véres kardként hurcolják körbe politikusok. Miért azzal kell körbehaknizni az országot, hogy mit csinál szarul a másik, miért nem azzal, hogy »emberek, többszáz éve hozunk rossz döntéseket, és most ideje, hogy közösen változtassunk, anélkül, hogy bűnbakot keresnénk«? Ha egy párt, vagy egy politikus azzal kezdi, hogy egy konkurens párt, vagy a jelenlegi, esetleg a korábbi kormány hibáit sorolja, az szinte biztosan nem fog komoly változást hozni. Nem hiszem, hogy képes valaki a saját elhivatottságára és munkájára koncentrálni, ha azzal tölti az idejét, hogy a versenytársai hibáit fürkészi és publikálja non-stop. Pár éve megkerestek egy politikai párttól, hogy képviseljem őket, dolgozzunk együtt, de hosszas gondolkodás után nemet kellett mondanom, egyetlen oknál fogva. Számomra teljesen szürreális, hogy egy politikai kampány része a többi párt agresszív piszkálása. Ha valaki meg akar győzni engem arról, hogy igaz, jó, bölcs, alkalmas vezető lenne, akkor ne az szerepeljen a prioritáslistája élén, hogy hogyan hergeljük bele az embereket mások hibáztatásába. Azt nyomják a népek maguktól is, sajnos. Ha valóban JÓT prezentál egy párt, az emberek tudni fogják kit válasszanak, akkor is, ha kimarad a másik párt és annak képviselőinek földbe döngölése. Klisé, de örök igazság: aki ujjal mutogatva próbál pozícióhoz jutni, arra többmillió ujj mutat majd, amikor megszerezte a pozícióját. Ha én lennék a PR igazgatója egy 2014-ben a választásokon induló pártnak, a fő szabály az lenne, hogy a párt képviselői nem pocskondiázhatnak más politikusokat. Várom nagyon az ébredést…”