Birodalom helyett bizalmat

„Bár a GDP első negyedéves 0,7%-os növekedését sokan káprázatosnak, a Matolcsy-féle gazdaságpolitika igazolásának és egészséges szerkezetűnek tartják, messze vagyunk attól, hogy egy valóban, hosszú távon és fenntartható módon gyarapodó országban érezhessük magunkat. A véleményem szerint nem túl rózsás helyzetünk abból ered, hogy a gazdaság potenciális kibocsátásának növekedési üteme 0% körül mozog. Ez az alacsony érték pedig alapvetően három olyan tényezőre vezethető vissza, amelyek bár az utóbbi évtizedben szinte végig jelen voltak, csak az utóbbi években váltak mindenki számára láthatóvá, elsősorban a külső feltételek megváltozása, másodsorban a kormányváltást követő gazdaságpolitikai fordulat hatására.

• magas és rosszul strukturált költségvetési kiadások
• befektetés ellenes ösztönzők
• alacsony képzettségű, nehezen alkalmazkodó és nem mobilis munkavállalók

A magas költségvetési kiadások a 2008-as hitelválság és forrásszűkülés előtt nem jelentettek akkora és azonnali problémát a kormányzatok számára, mivel ekkor még a maastrichti kritériumokat és a konvergencia programokban vállaltakat szinte teljes mértékben figyelmen kívül hagyva, magas költségvetési hiánnyal is úgy, ahogy el tudtak működni és tudtak forrásokat elfogadható áron bevonni. Amikor azonban mégis tenni próbáltak a hiány leszorításáért, nem a rosszul strukturált és allokált kiadások vágásával tették mindezt, hanem a bevételi oldal, azon belül is sokszor a munkát terhelő adók sorainak emelésével. 2008 után, a finanszírozási forrásokhoz jutás drágulása és megnehezülése miatt azonban már rákényszerültek a kormányzatok arra, hogy valóban leszorítsák a költségvetés hiányát. 2009-ben történtek is helyes lépések e tekintetben, amikor például a 13. havi nyugdíj, illetve egyéb nagy kiadásoldali összegek megvágásával törekedtek elsősorban a hiány csökkentésére, sőt, ezzel párhuzamosan a munkát terhelő adók mértékét is csökkentették. 2010 után az új kormány ezt a csökkentést folytatta például az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével, az így kieső bevételeket, illetve a hiány további csökkentését azonban olyan új adónemek bevezetésével kompenzálták, amelyeknek jelentős beruházás és így növekedés visszafogó hatása volt. Ilyeneknek leginkább a strukturális különadók, azon belül is főként a bankokat sújtó terhek, mint a bankadó, végtörlesztés, árfolyamgát, tranzakciós illeték számítottak, amelyek a pénzintézetek terheinek emelkedésével csökkentették azok hitelezési lehetőségeit és hajlandóságát. Ezzel párhuzamosan egy kevésbé számszerűsíthető, ugyanakkor hasonlóan beruházás ellenes politika is zajlott: a visszamenőleges hatályú törvények sorozata, a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása, a kormányzati szereplők EU- és multi ellenes megszólalásai, valamint a korábban említett szektorális különadók mind a jogbiztonság, a kiszámíthatóság és a bizalom ellen hatottak, amelyek pedig elengedhetetlenek lennének a vállalkozások számára, hogy belevágjanak egy hosszú évek alatt megtérülő beruházásba.”