Orbán 50

„Orbán karizmatikus, de nem nagy formátumú. Kiszámítható és legyőzhető. Ötvenéves korára hozzáöregedett a szerephez, amit választott. Beszédmódja mára inkább téeszelnököt, mint európai vezetőt idéz. A nagyvonalúság, az intellektuális merészség, a politikai bátorság hiányát alkotmányos védvonal és üres locsogás pótolja. Lesz pillanat, mikor arcát remegő kezébe temetve rendeli magához utolsó híveit. Kiabál, utasít, még játssza a vezért. Pedig mindenki tudja, hogy vége. A mi dolgunk, hogy ez mielőbb bekövetkezzen. Nem magunkért, hanem az országért, a maiakért és a még meg sem születettekért. Vissza kell szerezzük a bizalmat, a hitet és a reményt, hogy a versengő és igazságos, demokratikus és nyugalmas Magyarország jobb hely, mint ez a mai. Ahonnan nem menekülni, hanem ahova visszatérni érdemes, mert itt boldogulás és boldogság, nem pedig leszakadás, idegesség és rettegés az osztályrészünk.

Pedig sokan adtuk neki generációnk reményét. Bíztunk abban, hogy mi, ötvenhat után, de hatvannyolc előtt születettek általa is megmutatjuk majd, milyen lesz a nyugatias, igyekvő, együttműködő, sikeres Magyarország. A miniszterelnök ennek megteremtéséhez kevés volt. Más utat választott. A könnyebbet, egyszerűbbet. Sodródni a rosszabbik énnel, alkalmazkodni, engedni. Kiválóság helyett középszerűvé válni. A hataloméhséget álságos nemzeti mitológiává változtatni. Feladni a racionális érvelést, ostoba, ám hatásos maszlaggal etetni a híveket. Gyalázni az ellenfelet, megtörni és megalázni a sajátjait, hogy aztán ismét magához emelhesse őket.

Ami személyes kudarc, az az ország számára tragédia. Hibái, gyengeségei generációk számára teszik élhetetlenné a hazát, ahova születtek. Mert akarata, fanatikus hívei hite töretlen. Politikai műve, melyet 1994 óta épít, túlér önmagán. Már nem elég Orbánt legyőzni. A bennünk lakó, velünk élő orbánizmust kell legyőznünk. Az alkalmazkodást, elveink folyamatos föladását, az igazodás kényszerét, a félelmet attól, hogy képviseljük, amiben hiszünk. A belenyugvást a középszerűségbe, a kirekesztés eltűrését, a mindent nekem kultúráját, az állami juss keresését, az igazságtalanság elviselését, az állam általi piacfoglalás tűrését. Azt, hogy a legrosszabbhoz mérjük magunkat.”