„Persze én nem vagyok potenciális licitáló, én csak - lélekből licitálok. Meg tollal. Már régóta. De most értettem meg: TOKAJI ÁRVERÉS. Hónapok óta szerveződik az esemény, nem túl nagy lendülettel, mert alig lehetett tudni valamit. Pedig az aukción izgalmas tételek is szerepelnek. Történelmi nevek és dűlők csillognak a katalógusban Király, Szent Tamás, Szepsy, Úrágya. Ezek legértékesebb borait küldik a tulajdonosok kalapács alá, dűlőszelektált szárazak, magas puttonyszámú aszúk és esszenciák várják a senki többet harmadszort. Túl nagy csendben. És nem a feszültségtől tapintható a csend. Pedig nem csupán a történelmi nevek, de az elmúlt húsz év erőfeszítései is megérdemelnék a fokozott figyelmet!
Mádon ülve írom e sorokat. Még nem történt meg a nagy esemény, még előtte vagyunk, de tudom, hogy nem egy kikiáltásra kerülő tétel gazdájának is most esik le, hogy ez mit jelenthet. Feltételezem, hogy még nem tudják, kik fognak a tételeikre licitálni. Fognak-e egyáltalán a boraikra licitálni!? Az lenne a lényege az árverésnek, hogy klasszikus módszerekkel pozicionáljuk még feljebb a borainkat és tesszük vágyottá a márkánkat úgy, hogy még a cikázó tekintetű pengeagyú zsakettes angol udvaroncot is megizzasszuk kis kalapácsával a kezében.