Atmoszféra

Jó nagy rumli van a te fejedben, kedves Szil!

Elmebaj, fixáció, a frusztrált dilettáns mindig azt hiszi, hogy a világ ellene dolgozik, pedig csak nem érti, nem látja a falakat, akadályokat, nem tudja, hol vannak, mindig beveri a fejét, összevissza bolyong, a valóság mese, teli gonosz szellemekkel, amelyek mind mind ellene törnek. Igazi népi figura. (Azért szar lehet így élni.)

Tyűha, mennyire lehet ravasz ez a Werber bá ha egy mezei nackó átlássa?!

Az ismétlések valóságszövő mágiája valahol még igaz is, de ha a virtuális kvázivilágból, az igazságok apró építőkockáiból felhúzott, egymást igazoló hamisításokból vezetjük le a valóságot, akkor előbb-utóbb csúnya meglepetések érhetnek minket, és igazán csúnya meglepetések érhetik a saját bábszínházukba beleszédült bábokat, akik magukat pillanatnyilag a zsinórok rángatóinak hiszik. Sok kortárs visszaemlékezés írja, hogy XVI. Lajos arcán döbbent értetlenség ült, amikor a nyaktiló alá vonszolták. Nekem inkább a Ceausescu házaspár arca ugrik persze be az elhíresült kivégzési videóról: a rettegés mellett sértettség és hitetlenkedés látszik rajtuk. Határozottan meg vannak lepve. Hiszen valószínűleg ők is elhitték a saját maguk gerjesztette mítoszt, hogy a "román nép" mögöttük áll. És hirtelen ebbe a gondosan gyomlált és gardírozott idillbe betört a durva Realitás polgártárs, a nagy, csúnyán káromkodó, szőrös ember, sáros csizmában és izzadtságszagú köpenyében, és abban az utolsó néhány pillanatban a román nép minden szeretete néhány puskacső kimeneti nyílására szűkült korábbi Vezérei számára. A jövő ugyanis nem elhatározás kérdése. A jövő mindig nyitot