Leáldozott a Döbrögik kora

2013. április 12. 07:38

Addig, amíg a mezőgazdaság nemzetgazdasági részesedése és potenciálja nem csorbul, senki nem kritizálhatja a kis gazdaságok részaránya jelentős növelésének kormányzati lépéseit.

2013. április 12. 07:38
Szarvas Szilveszter
Magyar Hírlap

„Azon túl, hogy itt volt az ideje véget vetni a teljhatalmú hatszáz Döbrögi uralmának, egy dologra érdemes odafigyelni. Meg kell találni az egészséges egyensúlyt a kis- és nagybirtokok részarányában. Jelenleg fele-fele arányban osztoznak a területeken, de kormányzati cél, hogy húsz százalékra mérséklődjön Magyarországon a nagybirtokok aránya, egyúttal nyolcvan százalékra emelkedjen a kis és közepes gazdaságok részesedése. Egészen addig, amíg a magyar mezőgazdaság kibocsátása,nemzetgazdasági részesedése és potenciálja nem csorbul, senki nem kritizálhatja a kis gazdaságok részaránya jelentős növelésének kormányzati lépéseit. Az agrárszakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy mindenképpen szükséges megtalálni az egészséges egyensúlyt, mert a nagy gazdaságokra is szüksége van Magyarországnak. A kisebb gazdasági egységek ugyanis a falvakat és a vidéket virágoztathatják fel, a nagyobbak pedig a magyar GDP-t. Nem várható el egycsaládi gazdaságtól, hogy olyan volumenben termeljen, amelyből a határainkon túlra is jut. A kis gazdaságok a helyi közösségeket, piacokat láthatják el kiváló minőségű magyar termékekkel, de egyértelműen nem tudnak betörni például az orosz piacra, és feltehetően nem kergetnek exportábrándokat. Ha csodafegyverként tekintünk a magyar agrárgazdaságra, akkor mindenkinek meg kell kapnia a maga helyét és szerepét a palettán. A mezőgazdaságnak döntő szerepe van a gazdasági bővülésben. Jó példa erre, hogy tavaly az agrárium és az ipar teljesítménycsökkenése okozta, hogy 1,7 százalékkal esett vissza hazánk GDP-je.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toportyántiszteletes
2013. április 12. 11:43
Látom egyre jobban fosik a narancsmaffia,hogy meg lesznek répázva nemsoká hátulról aztán előlről!
bigyomail
2013. április 12. 09:09
Még egy barom. MOst akkor tapsoljuk meg nagy Imre elvtársat a nagybirtokok államosításáért? Emeljük piedesztálra a kommunistákat? Hát nem. Nem az a célja a mezőgazdaságnak, hogy egy halom embernek legyen egy zsebkendőnyi földje azon az áron, hogy állami milliárdokat kell belepumpálni, hogy egyáltalán életben maradjon, hanem az a cél, hogy a nagybirtokok kezén legyen a föld 80%-a és kialakuljon egy önmagát akkor is fenntartani képes mezőgazdaság, ha netán az EU végre felhagy a mezőgazdasági támogatásnak nevezett állatsággal. Ugyanis a mezőgazdaság célja a kommunisták elméletével szemben nem az, hogy minél több tulajdonos legyen és minél több embert foglalkoztasson, hanem az, hogy élelmiszert termeljen. Mint ahogy a gyárnak sem a foglalkoztatás a célja, hanem a termelés. Az étteremnek sem a lehető legtöbb pincér és szakács foglalkoztatása, hanem a lehető legjobb, legfinomabb étel elkészítése és felszolgálása a célja.
Berecskereki
2013. április 12. 08:50
Amit itt olvashatunk megállapítások mindegyike valós, de szerintem mindez az agrárgazdaság problémájának csak egy kicsi szeletét érinti. A probléma ennél több és összetettebb, amely visszavezethető a kárpótlásra, ennek mikénti végrehajtására. Az agrárgazdaságot, mint alapanyag termelő egységnek tekintjük, akkor fontos figyelembe venni az élelmiszer feldolgozó ipart és az ehhez kapcsolódó kereskedelmet is. Másként fogalmazva e három ágazatot egységes szerkezetben kellett volna és kellene ma is kezelni. Fontos dolog a kis, közepes és nagybirtok arányának kialakítása, de ennek első és legfontosabb lépcsője lenne a megfelelő birtokrendszer, vagyis az, hogy a földtulajdonlás azoknál legyen, akik tényleges termelő tevékenységet folytatnak. Továbbá minél nagyobb egybefüggő területek legyenek és ne nadrágszíj parcellák. Ugyancsak fontos az agrárgazdaság belső szerkezetének helyzete, amely többféle agrárágazatot foglal magába. Így a szántóföldi növénytermesztést, állattartást, kertészeti tevékenységet, gyümölcstermesztést, erdőgazdálkodást, s az ezekhez kapcsolódó feldolgozó ipart és kereskedelmet. Nos ennek korszerűsítésére és megfelelő összhangjára, fejlesztésére lenne szükség, amelynek megvalósulása ma még nem látszik. Nem tartom valós megállapításnak, hogy „Nem várható el egy családi gazdaságtól, hogy olyan volumenben termeljen, amelyből a határainkon túlra is jut.”, mert a kis és közepes gazdaságokban is előállítható; mind mennyiségben, mind minőségben megfelelő árulap, csak megfelelő feldolgozásnak és kereskedelemnek kell lennie. Jó példa erre Ausztria. A családi gazdaságok birtoknagysága 300 hektár, amely kiegészítő tevékenységgel alkalmas a korszerű technika és technológia alkalmazásra, a megfelelő árualap előállítására, főleg akkor, ha nemcsak szántóföldi tevékenységből áll a gazdálkodás. Amennyiben állattartás, kertészeti tevékenység, gyümölcstermesztés is kapcsolódik hozzá, akkor akár kisebb volumenű feldolgozó ipart is hozzá lehet rendelni. Ha megvizsgáljuk a magyar agrárgazdaság szerkezetét, akkor azt tapasztaljuk, hogy döntően a szántóföldi növénytermesztésre épül, ahol a termelt áruk, nem kerülnek tovább feldolgozásra, hanem alapanyagként kerülnek export értékesítésre. Az állattartás esetén a takarmány nagy része vásárlás útján kerül beszerzésre és nem saját előállításban. A tovább feldolgozásban itt is ugyanazon problémák jelennek meg, mint amit a szántóföldi növénytermesztésnél írtam. Ugyanez elmondható a többi agrárágazatra is. Összegezve: Az agrárágazat korszerűsítését, fejlesztését, csak az alapanyag termelés, feldolgozás és értékesítés egységben történő kezelésével érdemes elkezdeni és végrehajtani. Ennek hiányában csak részmegoldások lesznek és a problémák ismétlődnek,újak keletkeznek.
Ludas Mutyi
2013. április 12. 08:39
Nagy tételben keresek én és a barát C.Gati (http://zigorimedia.files.wordpress.com/2011/06/uncle-sam-llc.jpg ) libát, kacsát rámszavazó magyar-marhát.! Itt az új csillag Budapest egén : http://szentkoronaradio.com/files/bajnai_gordon_gyurcsany_ferenc.jpg Motto: " bizza ránk a libáját,mi fizetjük az urnáját " BG http://mindennapegyjofilm.web4.hu/thumbnail.php?f=/blogimages/m/mindennapegyjofilm/gallery_2/33_original.jpg&x=600&y=600
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!