„Arról, hogy a világi iskolákban mennyire okozott gondot a csajozás, csak másodkézből vannak információim, de egyikről sem hallottam olyat, hogy valaki a mi tánciskolánkhoz hasonlót követelne. Persze ismerek megrögzött egyedülállókat, de ezek többnyire annyira gátlásos emberek, hogy egy ágyukban fekvő meztelen nőtől is csak annyit kérdeznének, hogy ne csavarják-e fel a fűtést, mert ruha nélkül biztosan fázik. És ezeken az embereken a legutolsó dolog lenne, ami segítene, ha államilag szervezett táncos bulikat szerveznének.
Másrészről felesleges is, főleg vidéken, ahol ugyanezek a programok már léteznek, csak szüreti bálnak, falunapnak, vagy adott esetben hurka-, kolbásztöltő-, vagy pálinkafesztiválnak hívják. Mert egy faluban, ahol jó esetben van száz fiatal, akik a környező falvak öt kocsmája között rotálnak, talán nem bátor az a feltételezés, hogy mindenki »megvolt« már mindenkinek legalább egyszer. A nagyvárosokban pedig csak az nem talál partnert, aki nem keres, hiszen millió egy koncert, kocsma, kulturális program áll a rendelkezésére.
Az pedig, hogy ezek az államilag biztosított szexuális szemináriumok mennyiben javítanák a házasságról kialakult képet, elég erősen kérdéses, mert mitől lenne több kedve bárkinek is házasodni, ha az Emberi Erőforrások Minisztériuma szvingerparty-t hoz a helyi művházba?”