Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Orbán akár ötven, demokratikus jogaikkal élő anticionista tüntetést is betilthat, akkor is antiszemita marad a zsidó szervezeteknek.
„A jobbközép kormányt és a jobbközép kormány által vezetett Magyarországot különböző zsidó szervezetek az antiszemitáknak járó sarokban kívánja tartani. Igyekezetüket és szándékukat a nemzetközi média maradék nélkül magáévá tette. A miniszterelnök és tanácsadói egyszerűen nem értik, hogy az »appeasement«, a békítgető megalkuvás politikája éppen úgy nem vezet eredményre, mint az egykori amerikai »appeasement« a szovjetekkel szemben. Ellenkezőleg: abból a Kubába szállított szovjet rakéták, a kubai zsoldosokkal a Nyugat ellen vívott angolai háború és társai lettek.
Orbán a feje tetejére is állhat és magát, valamint választói táborát megalázva akár ötven, demokratikus jogaikkal élő anticionista tüntetést is betilthat, akkor is antiszemita marad a zsidó szervezeteknek. A kormányfő első kormányzati ciklusa alatt sem értette meg és most sem érti: »appeasement« politikája eleve kudarcra van ítélve.

Védelmében egyet tehetne: proaktívan támadni. Megüzenni Feldmájer Péternek, a MAZSIHISZ elnökének, ha nem jelenti ki nyilvánosan, hogy a magyar kormány nem antiszemita és Orbán sem az, a szervezetének és az egész zsidó közösségnek juttatandó pénzeket erősen megkurtítja.”