1921 a bortörténelemben

„Magyarországot sújtotta talán legkeményebben az új status quo, Trianon után elveszítve országunk 2/3-át és lakosságunk több mint felét. A trianoni sokk, a háborús vereség, a szétesett piacok, az ellenségesen viselkedő szomszédos államok, menekültek százezrei, s a gazdasági összeomlás nem kímélt semmit és senkit. Az 1913-as utolsó békeév gazdasági mutatói évtizedekig csak az álmok világában éltek. Így történt ez a mezőgazdaság és a bortermelés területén is. A korábbi szőlőterületek harmada elveszett, de ami súlyosabb veszteség volt a belföldi piac 60, a külső piacok közel 90%-a eltűnt. Míg 1913-1916 között átlagosan évi 2 millió hektoliter bort exportálunk, 1920-21-re ez a szám durván a tizedére esett vissza. Az eladatlan készletek miatt a bor ára zuhanni kezdett, a termelők ezrei hagytak fel korábbi gyümölcsöző tevékenységükkel. összefoglalva, a korábbi virágkor után borászatunk súlyos csapást elszenvedve a létéért küzdött.

A reménytelennek tűnő helyzetben nem maradt más választás, újra fel kellett építeni a magyar borászatot, s megpróbálni legalább részben visszaszerezni a hagyományos német borpiacokat. Ez évben hunyt el a magyar szőlőnemesítők legnagyobbjának tartott Mathiász János, akinek komoly tevékenysége nemzetközi hírnevet szerzett a magyar szőlész-borász társadalomnak. Általa létrehozott fajták mindenütt megjelentek a világ szőlőskertjeiben. Több mint 3000 fajtával kísérletezett, de a legismertebb fajtái mindenütt elterjedtek a világban. Nevéhez fűződik sok mellett a Cegléd szépe, Erzsébet királyné emléke, Ezeréves Magyarország emléke, Kecskemét virága, Mathiász Jánosné muskotály, Szőlőskertek királynője, Szauter Gusztávné muskotály. Legismertebb nemesítése pedig a ma is közkedvelt Csabagyöngye szőlő - mely manapság is vitára ad okot nemesítőjét illetően.”