Népszerűség

„Azt mondani, hogy nem helyes a rezsicsökkentés, két szempontból is ostobaság volna. Egyrészt, mert nyilván az ellenzék is akarja, elvileg és általában, hogy csökkenjen a rezsi. Másrészt, mert az egyszerű emberek nem értenék, hogy miért nem akarják, már ha nem akarnák. Hallottam olyat, hogy valaki azt mondta ama bizonyos fekete hétfőn: őt nem érdekli, hányszor módosítják az alkotmányt, de a bíróság tényleg ne fizettesse vele vissza a rezsicsökkentésen megtakarított (bármilyen csekély) összeget. Úgyhogy ha én parlamenti ellenzék lennék, azt mondanám, hogy a rezsicsökkentést ugyan általában támogatom, de ebben a formában nem, mivel ez sokkal nagyobb veszélyt jelent a lakosság ellátására nézve, mint amekkora előnyt jelent a csekély megtakarítás; s hogy miszerintünk hogyan kellene a dolgot csinálni, arra nézve egyrészt már most is vannak ötleteink, másrészt akkor fogjuk a dolgot világosan átlátni, ha a remélhető kormányváltás után tisztába kerülünk az ország helyzetével.

Ennél nagyobb ostobaság már csak a demagógiában való versenyfutás lenne a kormánnyal. Először is azért, mert két demagóg közül mindig a nagyobb demagóg szokott győzni, és mert a kormánynak mindig van lehetősége különféle szemfényvesztésekre, amire az ellenzéknek nincs. Másodszor pedig azért, mert a baloldal – szemben a jobboldallal – becsületesen be szokta tartani az ígéreteit (lásd a 2002-es versus 1998-as költségvetési intézkedéseket), s nem lenne helyes még egyszer megismételni a kétszer 100 napos programokat, azok becsületességével és katasztrofális következményeivel együtt.

A népszerűséghajhászó demagógiának egy másik, mondhatni örökzöld témája, amely most a jegybank új vezetésének propagandisztikus programjában újra előjött, a devizahitelek ügye. Nos, akár vállalkozások, akár magánszemélyek hiteléről van szó, egyfelől le kell szögezni: természetesen a hitelfölvevőknek is megvolt a maguk felelőssége saját válságos helyzetük kialakulásában. A hitelfölvétel üzlet, amelynek kockázatai vannak. Elhiszem ugyan, hogy ezeket a kockázatokat annakidején nem tudták átlátni, mégpedig nemcsak a hitelfölvevők, de még a hitelező bankok sem, csakhogy éveken át senkinek nem volt semmilyen problémája, mindaddig ugyanis, amíg az árfolyamok megfelelők voltak. Most utólag, amikor beütött a baj, beszélni szabálytalanságokról és jogtalanságokról, hát ez nem igazán ízléses dolog, valljuk be őszintén. Másfelől azonban ezzel nem akarom azt mondani, hogy ne segítsünk ezeken a vállalkozásokon és magánembereken. Fölháborító volt, amikor a belügyminiszter azzal hárította el a hóviharban bajbajutott autósok panaszait, hogy ők a felelősök, minek indultak el. Ugyanis, nem vitatom: tényleg megvolt a maguk felelőssége, csakhogy a bajbajutott embernek először segítünk, minden föltétel nélkül, s utólag aztán, ha magától nem látja be a hibáját, jogunk van szemrehányást tenni neki. Úgyhogy a devizahitelesek esetében is legyünk annyira szolidárisak, hogy ne engedjünk senkit tönkremenni közülük. Azt talán sokan belátják már, hogy annakidején rosszul mérték föl a helyzetüket, s azt talán még inkább, hogy a »megmentésükre« nagy garral beharangozott mentőcsomagok csak azokon segítettek, akiknek erre igazából nem is volt szükségük, míg a többiek megkapták az eleve nevetséges és végül befuccsolt ócsai lakótelepet. Ha kicsit tovább is néznek, azt is be fogják látni, hogy nekik a legnagyobb segítség a kormány normális gazdaságpolitikája lenne, amely rendbe hozhatná az elszaladt árfolyamokat. Amiként a rezsicsökkentés legjobb módja is egy olyan normális gazdaságpolitika lenne, amely növelné a reáljövedelmeket, lévén hogy a rezsiköltség csak az alacsony magyar jövedelmekhez képest magas.”