Hívő szemmel internetről, Facebook-ról

„Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg.” I Tessz 5, 21

Összefutottam a minap egy régi kedves ismerősömmel és pár perc beszélgetés után rákérdeztem van-e Facebook-profilja. Azt válaszolta, hogy nincs és nem is lesz. Meglepődtem válaszán és sajnálkozva nyilatkoztam, de kár, pedig akkor újra barátkozhatnánk, megoszthatnánk gondolatokat, érzéseket, eseményeket… (Csak csendben jegyzem meg, mintha másként már nem is lehetne barátkozni valakivel…) Két éve van Facebook-profilom, ebből egy éve használom aktívabban, tavaly nyár óta viszont naponta. Nem mondom azt sem, hogy ez jó, de azt sem, hogy rossz. Nap mint nap kapcsolatban állok az internettel is, munkám is a számítógéphez köt, és azt hiszem szinte már képtelen lennék menedzselni az életemet számítógép, internet, Facebook és mobil nélkül.

Felmerül most itt a kérdés, hogy milyen az internethez, világhálóhoz és a virtuális világhoz való helyes keresztény hozzáállás? Nem szándékozom azt ecsetelni, hogy jó dolog-e az internet, vagy butaság-e a Facebook, engem csupán az érdekel, hogy én, mint hívő jó használom-e mindezt vagy sem.

Egyház és Internet

Több mint 30 éve a számítógépek óriási géptermek voltak és kiváltságosok munkaeszközének számítottak: kizárólag matematikusok és fizikusok használták, bonyolult számítások elvégzésére. 25 éve viszont már elkezdtek tömegesen terjedni a személyi számítógépek, 15 éve pedig teljesen normálissá vált bárkinek az internethez való hozzáférés. Megjelentek a honlapok, az email címek, ingyenes tudástárak, egyre gyarapodó netes közösségek, blogok stb.

A katolikus egyházban nem tabu mindez és rendszeresen foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. Évtizedek óta visszatérő téma a médiumok keresztény használata, az ezekhez való hozzáállás kérdése. Hivatalos állásfoglalások is születtek ebben a témakörben:

- a II. vatikáni zsinat tömegkommunikációs eszközökről szóló dekrétuma (Inter mirifica), 1963-ban.

- később megalakult a Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa, melynek legismertebb határozatai a Communio et Progressio (1971) és az Aetetis Novae (1992). Kettős üzenetet hordoznak: egyik oldalról a médiumok, tömegkommunikációs eszközök erkölcsi értékelését („külső” üzenet), másik oldalról pedig buzdítást a médiumok minél intenzívebb használatára egyházon belül („belső” üzenet).

- 2002-ben jelent meg a Tömegkommunikáció Pápai Tanácsának két internet-témájú dokumentuma, melyek egyrészt a kifelé forduló erkölcsi üzenetet fogalmazzák meg: Az Internet etikája – Ethics in Internet (http://www.katolikus.hu/roma/etikainternet.html). A Világháló egyházi használatára vonatkozó bátorítást pedig az Egyház és Internet – The Church and Internet) (http://www.katolikus.hu/roma/egyhazinternet.html) dokumentumban találhatunk.

- II. János Páp pápa 1999-ben Sevillai Szent Izidort nyilvánította az Internet védőszentjévé (ünnepe április 4.). Sevillában született 556-ban, remek szónok volt és széleskörű műveltséggel rendelkezett. A hellén alapokon nyugvó, ókori latin műveltséget átmentette a középkor számára és a középkor legnagyobb tanítómesterének számított. Enciklopédia jellegű, 20 kötetes műve az Etimologie nagy tiszteletet vált ki a mai kor internetes szakembereiben is.

- II. János Pál pápa 2002. május 12-én, a kommunikáció 36. világnapjára kiadott „Internet: az Evangélium hirdetésének új fóruma” elnevezésű üzenetében többek között ezt mondja: „A keresztény közösségnek gyakorlati utakat kell keresnie, hogy segítsen azoknak, akiket az interneten történt első kapcsolatfelvétel után a számítógép virtuális világából a keresztény közösség valóságos világába kell átvezetnie. Egy későbbi fázisban aztán az internet segítséget tud nyújtani az evangelizációhoz szükséges továbbvezető és elmélyítő munkához is. A keresztény életmódnak nem kedvező területeken rendkívül fontos az állandó képzés és katekézis, s ezen a területen az internet kiváló segítséget nyújthat. A világ minden részén számtalan információ, dokumentáció és képzési forrás áll rendelkezésre interneten, az Egyházról, az Egyház történelméről és hagyományáról, tanításáról és sokféle kezdeményezéséről. Kétségtelen, hogy az internet nem helyettesítheti azt a mély istenélményt, amelyet közvetlenül csak az Egyház liturgikus és szentségi élete nyújthat, mégis egyedülálló módon kiegészíti és elősegíti a közösségi találkozást Krisztussal, valamint az új hívők megkezdett hitbeli útjának gondozását is.

És végezetül a World Association for Christian Communication (Keresztény Kommunikáció Világszövetsége, http://www.wacc.org.uk/) nevű szervezet ebben a témában íródott tanulmányából három pontot idézek:

1. A mi Istenünk kapcsolattartó Isten. Olyan lény, akit ugyan nem látunk, de képesek vagyunk kapcsolatba lépni vele a magunk egyszerű emberi eszközeivel, s ezen a szupermodern technika nem oszt, nem szoroz. Az Isten és ember kapcsolata, kommunikációja alapvető, ami nélkül hitünk szerint nem élhetünk értelmes életet. Istenünk akarja ezt a kommunikációt, és akarja azt is, hogy egymással kommunikáljunk, ennek pedig az egyház életében alapvető jelentősége van.

2. Keresztény közösségeink számára a kezdetek óta fontos volt a kapcsolattartás. Üzenetek és levelek váltása teremtette meg a közösségek létrejöttének és megmaradásának alapjait. Pál apostol levelei ugyanúgy az egyház építését szolgálták, mint ma az Interneten szétküldött elektronikus körlevél, ami egy megbeszélésre hívja össze a résztvevőket.

3. A kapcsolattartás által valósult meg, hogy a helyi viszonyaiban élő közösség nem esett ki a nagy egészből. Fontos volt a globális kapcsolódás a távoli testvérekhez, az egyház egészéhez. Az egyház megmaradásában alapvető szerepe volt és van annak, hogy emberek és közösségek egymásra támaszkodhatnak.

„Vizsgáljatok felül mindent…”

Ott tartunk, hogy az internet és azon belül a közösségi oldalak is, mint amilyen a Facebook, mindennapi életünk szerves részévé vált. De nemcsak azzá, hanem sajnos néha betegségünkké is. Órákat töltünk a gép előtt, ha kell, ha nem. Azzal kezdjük a napot és azzal is zárjuk. Egyre kevesebb a személyes találkozás: majd chatelünk. A szülinapi jókívánságok is olcsóbbak is, már fel sem hívjuk egymást. Ha nem vagy fennt a Facebookon, az szinte sokak szemében olyan, mintha nem is léteznél! Ha nem teszed ki a tegnap esti buli fotóit, mintha meg sem történt volna. Ha ezernél kevesebb barátod van, ha csak páran lájkolják a posztjaidat, máris csökken az önbizalmad. Ha egyedül érzed magad, megosztod azt az idővonaladon és várod, hogy vigasztaljanak… Ha történt veled valami csodálatos, arról is mindenkinek tudnia kell…

Pedig emellett annyi csodálatos dolgot is kaphatsz a Facebook által! Feleveheted a kapcsolatot rég nem látott barátaiddal, napi hírekről olvashatsz percnyi frissítéssel, az aktuális társadalmi és egyházi eseményeket követheted gyorsabban mint bármikor és megoszthatod ismerőseiddel azokat az értékeket, amik bensődet gazdagítják, akár egy szép vers, vagy idézet formájában, akár egy vidám fotóval, szép zenével megszépítheted valaki napját!

Előnyök és hátrányok között kell megtalálnunk az arany középutat, mint annyi másban is. Veszélyes fegyverré is válhat, viszályok és félreértések forrásává, rossz szándékú, idegen emberek eszközévé. Másrészt viszont plébániák és más hívő közösségek, egyházi médiák, mélyen vallásos emberek találkozóhelyévé is! Lekönnyítheti a kommunikációt az emberek között, de meg is mérgesítheti azokat. Éberen közelíteni minden információhoz – ez a titka mindennek. „Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg.” Használjuk arra, amire kell, de legyen ott a helye életünkben, ahol lenni kell! Istennel való kapcsolatunk és embertársaink előtt… és ne feledjük: nem lehet mindent „letölteni” a virtuális világból. Vannak dolgok és érzések, amelyek csak úgy értékesek, ha a valós világban éljük meg őket.