Birtoktörténet: 2001, minőségi ugrás

„Feri papa lassan (és nem könnyen) átadja a borászat szakmai irányítását Édesanyámnak, aki elvégzi a Soós István Borászati Szakiskolát és fokozatosan beletanul a gyakorlati borászkodásba. Az ösztönössége, tapasztalati szaktudása és tenniakarása a borászatunk mai sikerének kulcsa. Az irányítás átvételével több szerep hárul Édesapámra is: a kezdetektől fogva ő a borászat arca és egyre több időt és energiát szentel a szekszárdi »hobbinak«. Ő fogalmazza meg az igényt az új arculatunk iránt is, és rövidesen elkezdődik egy több, mint tíz éves, gyümölcsöző közös munka Németh Csaba Elekkel.

Itt kell felidéznem egy, a logótervezés kapcsán felmerült, azóta szállóigévé vált párbeszédet. Elek a logónkban lévő H betű köré kezdetben egy tojást képzelt. – Elek, nem lehetne itt inkább egy körbe rakni a H-t, mint egy pecsétet? Utalhatna a hordóformára is – próbálkozott be Édesapám, mire Elek:
 – Kuss! Te vagy a paraszt, a dizájner én vagyok. Végül elfogadtuk a megrendelőnek szánt szerepet és Elek is elfogadta a kérést. Így elkezdtük a »H pecsétet« használni és mára talán végjegyünkké is vált.

Mivel boraink akkor és azóta is elsősorban borszakboltok vásárlóihoz, éttermek vendégeihez kell, hogy szóljanak, ezért fontosnak tartottuk, hogy a palackot »kézbe kelljen venni« annak megismeréséhez. Elek válasza erre az elvárásra egy aprólékos és igényes motívumkincs volt, ami egyéniséget és felismerhetőséget adott borainknak a magyar piacon. A birtok köré fordított nagyobb figyelmünk 2006 környékén kezd megtérülni. Anya a heti egy helyett inkább 3-4 napot tölt Szekszárdon, így a boraink évről-évre kiegyensúlyozottabb minőséget hoznak.

Édesapám Szekszárdon keres és kap állást, így a hétvégi háznak épült présháznak állandó lakója lesz. Lassan megszokottá válnak a kóstolócsoportok, akik nagy része most már nem csak cimbora vagy barát, hanem a boraink iránt érdeklődő fogyasztók. De még mindig hátra van 4 év, míg az egész család teljesen Szekszárdra költözik… ”