Tóni, te nem vagy valódi

„És mi történik most, hogy elárverezi a táskát, ami annyi bosszúságot okozott neki, és a pénzt egy belvárosi asszonynak adja, akit kilakoltatás fenyeget? Tán bűntudata van? Kétlem. Belegondolt, hogy nem elegáns dolog négyszázezer forintos uzsonnás zacskóban tartani a sonkás zsemlét? Kétlem. Valószínűbbnek tartom, hogy az történt vele, mint azzal a zsíros digóval a Nagymenők című filmben, aki két nappal egy óriási rablás után vadonatúj, rózsaszín kabrióval érkezik a megfigyelés alatt álló étterem elé, ahol a gengszterek gyülekeznek. Robert De Niro lecsap neki pár tenyerest, a digó lerántja feleségéről a bundát, és hazatakarodik megszégyenülten. Nem tudta szegény, hogy a bűnözésnek is van kultúrája. Vannak szabályai és etikettje.

Ezek a fiúk, ezek a szerencse fiai, akik azt gondolják magukról, hogy ők a világ urai, valójában ügyetlen, ostoba hülyegyerekek. Senki ne irigyelje őket. Végignézik, ahogy a másik, az ellenzék hülyegyereke – mert persze nem mindegyik az – elhiszi magáról, hogy legyőzhetetlen, szórja a lopott pénzt, és kétpofára zabálja a beluga kaviárt, aztán végignézik azt is, amikor fordul a kocka, és az illető ül az előzetesben a sonkás zsemlével a kezében, borostásan, lesoványodva, és várja, hogy leszedjék róla a bilincset, végignézik mindezt, és nem tanulnak belőle.”