Utolsó komment

„A Konzervatórium cikkének szerzője társadalmi realitásokra hivatkozik, amikor számon kéri az LMBT-közösség tagjainak házasodáshoz való jogának támogatóin a tényt, hogy az emberek vagy férfiak, vagy nők, ez pedig nem véletlenül van így. Természetesen tagadhatatlan, hogy emberként vagy férfiak vagy nők vagyunk – vagy transzneműek, ami azért komplikálja kicsit a képet.

Tény, hogy többségében férfiak vagy nők vagyunk, és tény, hogy gyermek nemzésére csak egy férfi és egy nő képes – vagy ők sem, mert mi van, ha a nő meddő vagy a férfi impotens? Tagadjuk meg tőlük a házassághoz – és persze a váláshoz – való jogot?

Társadalmi realitás az, hogy a férfiak 2, a nők 1 százaléka tartja magát az LMBT-közösség tagjának? Hol? Magyarországon? Itt, ahol a társadalom nagy része, ha nem is ítéli el, de erősen bizalmatlan az LMBT-közösséggel szemben? Min alapulnak ezek a számok? Ezek azok a melegek és leszbikusok, akik mernek kézenfogva sétálni az utcán, vagy benne vannak azok is, akik lopva oldalra pillantanak a piszoárnál, mert azért mégis érdekli őket a másiké? Benne vannak vajon azok, akik házasságban élik le az életüket, mert nem mernek vagy tudnak szembenézni valódi irányultságukkal?

Ez olyan álszent érvelés, mint Rétvári Bencéé pár hete a Mathias Corvinus Collegium konferenciáján, ahol kifejtette: azért nem becsülendő a bejegyzett élettársi kapcsolat, mert 2009 óta csupán 190 pár élt a lehetőséggel. A szám önmagában valóban nem magas, de gondoljunk bele, mekkora teher felvállalni ma Magyarországon (főleg a vidéki Magyarországon) egy LMBT-kapcsolatot. Nem az lenne az állam feladata, hogy a szolidaritás és a keresztényi könyörületesség nevében segítse a nemzet kisebbségi tagjait? Vajon melyik a humánusabb, az, ha kivetjük magunk közül azokat, akik nem felelnek meg a mi bármilyen mércénknek, vagy az, ha megpróbáljuk megérteni és segíteni őket? Egy igazi keresztény vajon melyik utat választaná?”