Megy a magyar, kesereg a német

„Aggodalom kovácsolja egységbe a német cégeket. De ez nem az, amire gondolhatnánk. Kicsit aggódnak ugyan a magyar jogbiztonság, a kesze-kusza törvények miatt, de főleg a magyar fiatalok elvándorlása felett keseregnek. Idejöttünk, beruháztunk, elcsábított minket az olcsó és képzett munkaerő – aztán néhány év leforgása alatt mit látunk? Azok a fiatalok, akik miatt jöttünk, hátat fordítanak nekünk és az országnak, és mennek Nyugat-Európába. Nem nagy titok, hogy a legjobbak – mérnökként, orvosként vagy akár pénzügyesként – külföldön háromszor annyit kereshetnek, mint itthon, akár ugyanazon a cégen belül is. Gond lesz ebből, üzenik a magyar kormánynak, amely a röghöz kötéssel tud csak előállni. (...)

Nem érdemes illúzióba ringatni magunkat: a német cégek nem fognak semmiféle gazdaságpolitikai fordulatot kikényszeríteni Magyarországon, valószínűleg még egy átláthatóbb törvénykezésre sem tudják rábírni a kormányt (bocsánat, a parlamentet). Saját rövid távú érdekeik mentén könnyedén kijátszhatók egymás ellen, mert a kormány mesterien alkalmazza velük szemben a carrots and sticks (kockacukor és korbács) politikáját. Rövidlátásuk kissé meglepő: fel sem merül, hogy amit az egyik beruházóval megtehet a politika, az bármikor megtörténhet a másikkal. A jó befektetőkből bármikor válhat gonosz multi, ha egy kiszámíthatatlanul működő kormány a saját érdekei szempontjából ezt véli előnyösnek. A munkavállaló azonban a bőrén érzi a kiszámíthatatlanságot, a lét bizonytalanságát, és ha teheti, menekül.”