Tízmillió ideológus

„Az ideológia: hamis tudat – mondja Marx A német ideológia c. munkájában...

Hogy ez mennyire így van, arra tanú az Önön/rajtad (az olvasómon) éppen lecsengett értelmezési erőfeszítés (tessék csak rekonstruálni!) – az erőfeszítés végén nem mással, mint egy ideológiai döntéssel. Nagyon leegyszerűsítve, míg a balos érzelmű olvasó feltehetően hajlandó volt – Marx neve ellenére – elmerengeni Marx állításának igazságértékén, az átlagos jobbos olvasó – mihelyt elébe került Marx neve – rögtön lezárta a kérdést azzal, hogy Marx eleve nem lévén méltó a megfontolásra, az ideológia hamis tudatnak való beállítása egyetlen orbitális hazugság. Ha viszont egy veretes Wass Albert sorral jöttem volna, a reláció értelemszerűen fordított lenne.

Nem vicces? Én ugyan nem hiszem, hogy az ideológia hamis tudat lenne (mert mi az igaz tudat?), azt viszont hiszem, hogy az ideológia az elvárható pontos tudás megszerzését helyettesítő mankó. Az ideológia – tágabb értelemben – minden olyan élethelyzetben megnyilvánul, amelyben az információszerzés fáradságossága, lehetetlensége, a nemtörődömségünk, tudatlanságunk vagy az érdektelenségünk miatt nem vagyunk hajlandók pontosan ítélni. Az ideológia prímér terepe mégis a politika. Miért? Mert nagy tétekben folyik a játék, mindenkinek köze van hozzá, mert végtelenül pontatlanok az elérhető információk – és mert végtelenül erős érdekek mozdulnak meg annak érdekében, hogy az ideológiákat mindenki igaz tudásnak higgye. Közben kétségünk se legyen afelől, hogy az ún. Fidesz-ideológia (a seregnyi megnevezésével, gyakori pozíció- és hangsúlyváltásával), vagy az MSZP-ideológia, vagy a még sokkal kiérleletlenebb E14 ideológia mind eredendően hamis: sőt még csak hamis sem, mert nincs reális, adott tárgya, amit reprezentálna. Ha ezek valamiről szólnak, akkor természetesen egymásról és az egymáshoz képest elérhető mozgósító erejükről.”