Forduljon Psmithhez

„Jönnek még, mindig jönnek. Néhány tucatnyian, de mindig. És beugrálnak, bemásznak székházainkba, házainkba, álmainkba, vágyainkba, auránkba. Érezni fogjuk a szájszagukat. És hátrálunk, hátrálunk, mert alig-alig bírjuk elviselni. És legszívesebben egyetlen lendülettel legázolnánk mindet. Legyünk őszinték, legalább most az egyszer, önmagunkhoz. Ezt tennénk a szívünk szerint. De nem tehetjük. Mert azok, akik a sok-sok elviselhetetlen beugrálás és szájszag mögött állnak, csak erre várnak.
Képzeljük el, ha beugráltunk volna az MSZP-székház udvarára 2006 őszén. Vagy bármikor 2010 előtt. Agyonverettünk volna, azonosító szám nélküli vadállatok keze által. És most erre várnak. Hogy ugyanolyanokká váljunk, mint ők. Ezért menetelnek néhány tucatnyian szerteszéjjel a városban, engedély nélkül, csúcsforgalomban, az úttesten, ezért másznak be a Fidesz udvarára, ezért pofátlankodnak oda mindenhová, ahol emberi tevékenységek folynak. Hogy agyon legyenek verve.

És mi nem verhetjük agyon őket, nem bánthatjuk őket, hajuk szála sem görbülhet – mert nem lehetünk olyanok, mint ők. De türelmünk kényelmetlen zubbonyában azért gondolkodhatunk. S elképzelhetjük például, milyen lenne, ha ezek visszajönnének. Elképzelhetjük, ahogy minden folytatódna úgy, ahogyan ritka kivételektől eltekintve mindig is zajlott. Elképzelhetjük, miképpen simulnának ki őfelsége, az IMF ráncai, és miképpen sóhajtanának megelégedetten a bankok. S lenne megint »demokrácia« és csend és hó és halál. A háttérben pedig sok-sok szivárványszínű majdnem férfi orgonál.”