„Azonnal tudott azonosulni a Heti Válasz szellemiségével? Tekintve, hogy korábban az Élet és Irodalmat (ÉS) forgatta.
Forgatni forgattam és forgatok sok minden mást ma is. Sőt írni is szoktam más lapokba. Az ÉS-be mondjuk azért nem. A Heti Válasz viszont egyáltalán nem politikai irányultsága miatt érdekelt, egyszerűen ott volt abban az időben felelős szerkesztő az egyik legkedvesebb egyetemi tanárom, Osztovits Ágnes. Az elején tisztáztuk: én azt írom és úgy, ahogy igaznak érzem, és ahogy képességeim engedik, ő pedig szerkeszt. Ez így van jól. A közös értékrend persze adott volt, de a Heti Válasz korántsem az a szemellenzős ideológiai hely, amilyennek sokan láttatni szeretik. Egyébként, ha nem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre megyek, hanem Szegedre…
Havas Henrikhez…
Igen. Akkor lehet, hogy most a 168 Óránál lennék.
Amit bánna?
Elképzelhető. Kövezzenek meg, de nem tartom olyan színvonalasnak a lapot, mint a Heti Választ.
Az újságírók miatt?
Vannak remek újságírók, jó cikkek is. Nemrég egy újságíródíj zsűrijében ülve épp egy 168 Órában megjelent cikkre szavaztam. Számomra viszont zavaróan ideológia- és érdekvezérelt a lap. Régen Nagy Jóska interjúit mindig elolvastam, ma már ritkán forgatom: leginkább csak akkor, ha az aktuális témámat érintő cikk van benne. (...)
Ha vita közben ráébred, hogy nincs igaza, képes beismerni?
Nincs egyetlen igazság. Általában arra törekszem, hogy az érem másik oldalát is megmutassam, ha amúgy csak az egyik látszana. Ha ez sikerül, elégedett vagyok. Olyan vitán egyébként természetesen vettem már részt, ahol új, általam ismeretlen információval állt elő a partner, amelynek hatására részben módosult az én helyzetértékelésem is.”