Ősz a hajunk, a szakállunk, és itt vagyunk

„Mennyiből kellett válogatni?

Hetvenöt dalból negyvenre szűkítettük a kört, de ennyit nemigen szoktak játszani koncerten a zenekarok. A végső menetrend az Arénában dől el.

Mi a legnehezebb az ezerszer játszott dalok „újrahasznosításában”? Ezeket mindenki kívülről fújja: Zenevonat, Szentimentális „rakenroll”, Kotta nélkül.

Fontos, hogy a zenélés ne legyen mechanikus, és élvezhessük a játékot. Nem azok a zenészek vagyunk, akiknek az az öröm, hogy újra el tudják játszani valahogy a régi dalaikat. Rengeteget próbálunk a fellépés előtt.

Mindig sokat próbált az LGT?

Azt hiszem, igen. Zeneileg, meg amúgy is viszonylag fegyelmezett társulat vagyunk. Nem nagyon törtünk össze szállodákat. Viszont a közönség reakciói miatt háromszor tiltottak ki bennünket a környező országokból.

Honnan és miért?

1972-ben Csehszlovákiából lettünk kipenderítve. Nem szolgáltunk rá. A koncert előtt arra a hírre, hogy megjött az LGT, rengeteg ember gyűlt össze Prágában, a Vencel téren. Egyetlen ajtón át engedték be a tömeget a Lucernába, a híres koncertterembe, s áttoltak egy srácot egy kirakatüvegen. Megjelentek a mentők, s mi úgy tudjuk, hogy életben maradt a fiú, de hát valóban, ömlött a vér. Az öltözőben ültünk, fogalmunk sem volt arról, mi történik az utcán. A következő bulit Gottwaldovban még megtartottuk, aztán hazazsuppoltak bennünket. Hetvennyolcban Romániából külügyi jegyzékváltással egybekötve tessékelték ki a zenekart. Harminc évbe tellett, mire visszamentünk. Nyolcvankettőben meg az NDK-ból lettünk eltanácsolva, ami azért volt különös, mert oda sose magunktól mentünk. Hogy pontosan miért tiltottak ki, azt mi soha nem tudtuk meg, de megspékelték azzal, hogy a keletnémetek a turnéra a gázsit nem fizették ki. A magyar hatóságoknak persze eszükbe nem jutott, hogy kiálljanak mellettünk. Nekünk csak annyit mondtak az Interkoncerttől, hogy ez van... Szerintem még kicsit örültek is.”