Racionalitás és felhatalmazás: mitől legitimek a „civilek”?

„Egy politikai rend törvényei szükségképpen viszonylagosak. Aligha tudnánk beszélni egyetlen emberrel is, aki úgy véli, országának politikai rendje és törvényei hiánytalanul kielégítik igazságérzetét, ízlését, elveit. Ezért is intuitív fogalom a legitimitás, és nem foglalható dogmákba. Természetesen a hatalomnak, ha engedelmességet vár el polgáraitól, igazodnia kell többé-kevésbé polgárai erkölcséhez. Ám ezek az erkölcsök szintén nem fognak megfelelni racionálisan evidens igazságossági elveknek. Az engedelmesség a fenti, szkeptikus nézet szerint egy elismert hivatal autoritásán alapul: ha élvezzük előnyeit, engedelmeskednünk kell a törvényeinek. Ismert és elismert törvényhozóra van tehát szükség, hiszen – bármit mondjanak is – sem a »természet«, sem a »ráció« nem ismert vagy elismert.

Érdemes azonban megfigyelnünk azt is, hol beszélhetünk valójában »önkényről«. Amennyiben elismerjük törvényeink és politikai rendünk feltételes, viszonylagos mivoltát, ezzel megőrizzük a pluralitást és a vitákat is. Hobbes szuverénje nem igényli az egyetértést, csak az engedelmességet. Akik bizonyos emberi jogi dogmákat, univerzális igazságossági elveket kérnek számon mindenkin mindenütt, azok nem csinálnak mást, csak megpróbálják eltávolítani saját elveiket a vitáktól, azokat univerzálisnak, racionálisnak stb. nevezve. Ahogy Oakeshott írja: »És már láttuk, hogy az uralkodó parancsaként értelmezett törvény olyan szabadságot hordoz magában, ami hiányzik az értelemmel vagy a szokással azonosított törvényből: nem a tekintély, hanem az értelem rombolja az egyéniséget. És természetesen a törvény hallgatása is növeli a szabadságot: ahol a törvény hallgat, ott az egyén a maga ura«.

Lehet természetesen azt mondani, hogy a szkeptikus csak az árnyakat nézi a barlang falán, tudatlan vagy erkölcstelen, »nem érti a modern demokrácia természetét«, esetleg »rosszhiszeműen visszaél azzal«. Ám ugyanezen az alapon miért kéne feltételeznünk, hogy az univerzális igazságossági elvek, vagy az abszolút, egyetemes emberi jogok nevében fellépő civilek sine ira et studio cselekednek, és hogy nem élnek vissza ezekkel? Nem lehet, hogy az emberjogi civilek pusztán egy »hatalmi pozíciót próbálnak elfedni«?”