Az art mozik állami támogatásának nem lehet kizárólagos célja az intézmények működési költségeinek a fedezése.
„Több fórumon is – legutóbb február 8-án a szolnoki Tisza Moziban tartott országos mozis találkozón – hangot adtam annak a véleményemnek, hogy az art mozik állami támogatásának nem lehet kizárólagos célja az intézmények működési költségeinek a fedezése. A meglévő struktúra fenntartása nem öncél, ennél jóval távlatosabban kell gondolkodnunk: a leendő, értő közönség kinevelésében, illetve abban, hogy miként biztosíthatjuk az elvárt komplex élményt a mai igényes néző számára. Mindkettőt az szolgálná legjobban, ha az art mozik közösségi térként is szolgálnának, és a filmnézés mellett a látottak megértésére, feldolgozására, megvitatására is lehetőséget biztosítanának. Ezért az állami támogatási rendszernek az erre való felkészülést, az ehhez szükséges szemléletváltást kell(ene) ösztönöznie. (...)
Jelenleg alig ötven úgynevezett művészmozi működik az országban. Amennyiben csak ezeknek a támogatásában gondolkodunk, mintegy háromezer település lakosságának kulturális igényeit hagyjuk figyelmen kívül. Éppen ezért attól sem szabad visszariadni, hogy a támogatási rendszer átalakításával a plázamozikat ösztönözzük olyan filmek bemutatására, amelyeket jelenleg eszük ágában sincs műsorra tűzni. De érdemes akár azon is elgondolkodni, hogy a meglévő művelődésiház-hálózatot használjuk fel a művészfilmek iránt fogékony közönség elérésére. Az iskolai oktatásban rejlő lehetőségekről nem is beszélve, hiszen leginkább ott tudnánk »megfogni« a jövőbeli potenciális közönséget, amely sajnos egyre ritkábban találkozik valódi moziélménnyel.
Természetesen nem vagyok naiv, a saját gyerekeimen látom, hogy korosztályuk számára a filmes élmény nagyjából egyenlő a kisebb-nagyobb képernyős okostelefonok és tabletek használatával. Mégis hiszek benne, hogy ha megmutatjuk nekik a hatalmas vászon nyújtotta varázslatot, ha nem egy keresőprogramra, hanem szakemberekre bízzuk, hogy mit és miért nézzenek, akkor később mozilátogató válik majd belőlük, aki nemcsak esztétikai, hanem közösségi élményekkel is gazdagodik. Ennek azonban nem az az útja, hogy célok és feladatok kijelölése nélkül, mintegy szociális alapon finanszírozzuk az art mozikat.”
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Minden nap délután kettőkor és ötkor nyitják meg a vásárlási lehetőséget.
Az EB Magyarországi Képviselete azt írta, az uniós bíróság ítéletének tartalmával a magyar sajtóban és közéletben számos félreértés és tévhit terjedt el.
