Röghöz kötés helyett termékdíj

„A röghöz kötés a piac szabad működését zavaró potyautas problémára adott hibás és működésképtelen válasz. A kérdés az, hogy található a valós problémára, valós válasz. 

(...)

Régen a super és hypermarketekben marékszámra kaptuk a vásárláskor az egyszer használatos nylonzacskókat, amikben hazavittük a vásárolt termékeket, majd kidobtuk zacskót szennyezve a természetet. Az ok az volt, hogy a zacskó árába csak az előállításának minimális költsége jelent meg, a megsemmisítésének és az általa okozott környezeti kárnak a költsége nem. Miután bevezették a nylonzacskóra a termékdíja, azóta eltűntek az ingyenes zacskók, pénzbe kerülnek, így a tartós zacskókat inkább magunkkal visszük vásárláskor.

A diplomások esetében is legegyszerűbb korrekció az lenne, ha a külföldi munkáltató termékdíjat fizetne a magyar diplomás után Magyarországnak. Ennek direkt elérésének kicsi az esélye, ezért valami EU konform, pusztán a magyar jogrendben megteremthető kerülőmegoldást kell választani. Ennek kitalálása sokrétű szakértelmet, és komoly munkát kíván.

Talán egy lehetséges megoldás lehetne, ha a diploma megszerzésekor mindenkinek megkapja, hogy mennyi volt a ráfordított teljes Állami Ösztöndíj összege. Azt is megkapja, hogy ez az összegnek mennyi lenne a havi törlesztőrészlete, ha ezt az összeget egy 20 éves (ez lehet 15, vagy 25 év is) futamidejű kölcsönnek tekintjük. Ezt a havi törlesztő részletet minden esetben meg kell fizetni a diplomásnak kivéve, ha legalább a diplomás minimálbérnek megfelelő SZJA-t megfizettek utána Magyarországon, vagy valami egyéb méltányolandó élethelyzetben van (pl. regisztrált álláskereső, GYES-en van, stb.).

Ebben az esetben a külföldön állást kereső diplomásnak már nem csak azt kell mérlegelnie a fizetési igényekor, hogy mennyi az adott országban a megélhetési költség, és mennyi pénzt akar keresni, hanem azt is, hogy az arányos képzési költségét is meg kell fizettetnie a munkáltatójával. Ez hatásában oda fog vezetni, hogy megdrágulnak a magyar diplomások külföldön, így csökkenni fog irántuk az igény. Akik pedig külföldön dolgoznak, azok pedig vissza fogják fizetni a képzési költségük időarányos részét, miközben a fogadó országok és a fogadó munkáltatók nem tudnak potyautasként viselkedni. Belátható, hogy ha nem is közvetlen módon, de a foglalkoztatott diplomáson keresztül közvetetten a külföldi munkáltató fizet a magyar diplomás után.

A diplomások egyirányú vándorlásának lehetnek erkölcsi vetületei is, de valójában egy piaci hibával, piactorzulással állunk szemben. Az erkölcsi vetületekből kiindulva lehet erre büntető, megtorló jellegű válaszokat is adni. Ezeknek a válaszoknak a hatásosságuk és fenntarthatóságuk kétséges. Kárt okoznak, de nem érik el kívánt hatás. Vagy fokozni kell őket, vagy eltűnnek a megoldás nélkül. Piaci problémákra, piaci környezetben piaci válaszokat kell keresni.”