„Az élet utolsó szakaszában ugyanígy össze fog folyni a »munkával« és a »pihenéssel« töltött idő, amelyben egy, – a mai nyugdíj-korhatárhoz képest fokozatosan növekvő életkorig – »kötelező« a munkavégzés, pontosabban e nélkül nincs jogosultság öregségi ellátásra. A mostani merev nyugdíjkorhatár helyett lesz egy sáv, ahol a munkavégzés és a (csökkentett?) nyugdíj melletti munkavégzés úgy adó, mint foglalkoztatási szempontból is összefolyik, de a munkavégzés már nem kötelező. És végül lesz egy harmadik sáv – inkább egészség, mint életkor függően –, ahol a meghatározó jövedelemforma már a nyugdíj, illetve az öngondoskodási rendszerek. Ez a harmadik sáv bizonyosan valahol 70 év felett lesz. Ezek a határok összemosódnak és átalakulnak.
Valami ilyen modell felé evickélünk. A lényeg: nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a jelenlegi életkilátások és a jelenlegi nyugdíjkorhatár esetén a kor technológiája által nyújtható életminőséget biztosítani lehet kizárólag a közösségi nyugdíjból. Az időskori életminőségnek része a (csökkentett) munkavégzés, mert ez – a többletjövedelem mellett – célt, tartalmat, közösségi kötődést biztosít, és természetesen része az egyéni előtakarékosság, az öngondoskodás is.
Ez a rendszer pénzügyileg csak a különböző jövedelmek összeszámítolásával és progresszív megadózatásával lehet igazságos és működőképes. Ennek feltétele a nyugdíjak adókötelessé tétele, de ezt minden épeszű ember csak a nyugdíjak felbruttósításával együtt tudja elképzelni.”