Már nem lájkolom

„Általában persze ezeknek az oldalaknak megvan a hasznuk, egy-egy terméket vagy szolgáltatást hirdetnek. De nagyon szeretném megtudni, mi a veleje annak a tébolynak, ami nemrég vette kezdetét, és csak az őrült lájkgyűjtögetésről szól. Egy ronda fiú kezdte, aki mellett egy szintén nem túl bájos nő ücsörgött. A fiú kezében tábla: »Ha kapok egymillió lájkot, lefekszik velem.« Én is rányomtam, legyen jó napja a fiúnak, hamarosan kétmillió fölé szökött a számláló. Még nem jött meg a hír, hogy a lány meghajlott-e a népakarat előtt, de a próbálkozás vicces volt, elsőnek és egyetlennek. Ám rengeteg követőjük akadt, egyre kevésbé érdekes dolgokkal. Egyik szerint a feltöltő fizetésemelést kap egymillió felett, máshol megmutatja valamely intim testrészét. Úgy terjednek ezek az egyre bugyutább dolgok, mint az influenza. És szerintem előbb-utóbb meg is betegítenek. Riaszt, mennyi időt rabol el tőlünk ez a sok ránk ömlő baromság. Az, hogy a szórakoztató üdvözlőlapok, (ál)bölcsességgel ellátott életmottók és kontroll nélkül felpakolt magánéleti események miatt lassan nem marad időnk érezni.

Legfájdalmasabb ez például a halálhíreknél. Egy komment, egy megosztás, és a következő lájk már ott is díszeleg egy cuki fotó alatt… Ha nem vonunk erősebb határokat, kérhetünk akár százmillió lájkot is, akkor sem találunk vissza önmagunkhoz. És az idő eltelik. Azt meg már úgyis megtudtuk, meddig élünk.”