LGT-főpróba: csak úgy, kotta nélkül

„Az ilyen nagy produkciókhoz mindig izgalmas színpad és színpadkép társul. Az alap régóta a Band búcsúkoncertje a Traviata díszletében. Az LGT jó kulisszát talált ki. A függöny nem fog fellebbenni, sem aláhullani. A színpad nem akkora, amin a Cirque du Soleil lép fel, hanem kisebb, de az arányok eltaláltak. Jobb és baloldalon egy-egy kivetítő van, nem gigantikusak, amin szét szokott esni a kép, hanem pont akkora, ami elég. Fekete-fehérben közvetítik a koncertet.

Az LGT-re mindig is jellemzőek voltak a vasúttal kapcsolatos allegóriák – optikailag, szövegileg és dinamikailag egyaránt -, és most is az indulási és az érkezési oldal együttese köré szerveződik az építmény. Ízléses, mozog és hasznos. Nem lehetett pontosan összeszámolni, de az biztos: tíznél több zenész játszik, néha táncosok szaladnak be, de csak néha. A színpadi középet a vörös LGT logó uralja, alatta a következő felirat látható: Füst és Rozsdagyár.

Egyszer Stanislaw Lem, a nagy lengyel író megpróbált választ találni a következő kérdésre: képes-e egy közönséges házilégy lelassítani a vele ütköző, 100 kilométeres sebességgel haladó mozdonyt. Lemet természetesen nem az érdekelte, mi dolga volt a légynek ott, ahol a gőzmozdony jár. Azt akarta megtudni, lelassítja-e. Pontos számítással igazolta, igen: le. A BS-ben az a kérdés, beindul-e a sokáig mellékvágányon pihenő Lokomotiv GT. Nagyon beindul, jól folytatódik, száguld, lelassít, megáll, hogy felszálljanak az utasok. Talán az Ilyen a boksz a harmadik dal, 10 percig játsszák, és innen kezdve minden még jobban folytatódik. Vannak csúcspontok, és ezekhez képest nyugodtabb pillanatok.”