A műhelymunkában résztvevő FFS-tagokat többek között ezek a szövegek inspirálták egyéni projekt-ötleteik kidolgozása során. A workshop és az eredményeképpen született kiállítás célja az volt, hogy önvizsgálatot készítsen és körképet adjon arról, hogyan látja generációjuk/saját generációnk önmagát: mások vagyunk-e, mint az előttünk születettek és az utánunk következők – hatással volt-e gondolkodásunkra, hogy gyerekkorunk egy részét a szocializmusban töltöttük, de nem fiatal felnőttként éltük meg a rendszerváltást?
Az ArtBázis Összművészeti Műhelyben kiállított művek egyfelől generációs önreflexiók, amelyek önmagukon túlmutatva fogalmazzák meg a '80-as generáció jelenlegi társadalmi kérdéseit és problémáit. A kiállítás a jelen mellett a múltba is kalauzol minket: egyes projektek olyan eseményekkel, helyszínekkel, társadalmi jelenségekkel foglalkoznak, amelyek a rendszerváltás előtti Magyarországhoz kapcsolódnak. A csütörtökön záró kiállítás az FFS közel féléves műhelymunkájának eredményeit mutatja be.
Az FFS a kiállítás záróakkordjaként egy igazán különleges programmal várja az érdeklődőket. A kiállítás kurátora, Barta Edit a tárlat tematikájához tökéletesen illeszkedő dokumentumfilmet választott a kiállítás méltó lezárásához. A 2012-es VERZIO Filmfesztivál orosz szekciójában futó, Az utolsó szovjet generáció című angol-orosz dokumentumfilmet választotta, ami a most 28 éves exszovjet (orosz, kirgiz, ukrán stb.) fiatalok életét mutatja be. Az angol mintára készült dokumentumfilm különlegessége, hogy a filmkészítők a szereplők életét 7 éves koruktól kezdve nyomon követték, és hétévente felkeresték őket, hogy dokumentálják az életüket, döntéseiket, véleményüket a régi rendszerről és a mostani helyzetükről. 28 éves korukra legtöbbjük kiábrándult az új Oroszországból, amelyben ma élnek. Néhányan szeretnék visszakapni a régi rendszert, ahol felnőttek, mások azonban készek a saját kezükbe venni a sorsukat.