Napjaink Magyarországán a közbeszédet továbbra is uralja a romaellenesség, az etnikai címkézés, a hamis realizmusok, állampolgárok kirekesztése a közös hazából.
A tatárszentgyörgyi gyilkosság a rendszerváltás utáni Magyarország szavak nélküli, mindennapos emlékezésre kötelezett tragédiája. Gyilkosságnak estek áldozatul roma honfitársaink, a szélsőjobboldal intézett aljas támadást a magyar politikai közösség ellen. Roma honfitársaink azóta félnek és élnek rettegésben. Az ország, amelyért élnek, amelyért munkálkodnak, nem védi meg őket.
Napjaink Magyarországán a közbeszédet továbbra is uralja a romaellenesség, az etnikai címkézés, a hamis realizmusok, állampolgárok kirekesztése a közös hazából. Felelős politikusok ebben a szégyenben, ebben a kizárásban, és nem utolsó sorban a hallgatásban nem osztozhatnak. Nem hagyhatjuk, hogy a félelem honfitársaink mindennapos tapasztalata legyen, hogy a romagyilkosságok éppen zajló pere teljes politikai és társadalmi közönybe fulladjon. A gyilkosságok tárgyalótermeiben a jövő Magyarországáról is döntenek: arról, hogy többet nem élhet veszélyben a szegénységben és elutasításban élő roma közösség. Rajtunk múlik, hogy közönyünkkel magukra hagyjuk-e, vagy az emlékezéssel nem engedjük kirekeszteni őket a hazából.
Hiszen egy tragédiáról nem csak megemlékezni kell, hanem megakadályozni megismétlését is. Tatárszentgyörgy tragédiája mindannyiunkké.