Féltudásról és felelősségről

„Az ELTE BTK diáklistázása kapcsán megszólalt már boldog-boldogtalan, s a nemrégiben a Mandineren hozzászóló Bakó Beáta, egykori médiaszakos hallgató miatt én is kénytelen vagyok beállni a szörnyülködők sorába. Teszem ezt azért, mert két bekezdésen keresztül állít butaságokat, és nem is az a baj vele, hogy ő elhiszi, hanem az, hogy túl sok diplomás ismerősöm lájkolta a cikket (nem, nem lesz ezért hammeri unfriend).

(...)

A végére hagytam a poént, hiszen az ELTE, és ahogy most látom, a PPKE médiaszakára is ráférne a frissítés. Bakó most azt gondolja, hogy számos név kicserélésével több lenne a jobbközép, konzervatív, keresztény, nemzeti kultúraelmélet, pedig be kellene látnia, hogy ugyanoda lyukadna ki, mint most. Hiányolhatná Spenglert, Ortega y Gassetet (ő jobb vagy bal akkor?), T.S. Eliotot, miközben Enzensbergert megkapta, de a lényeg akkor is a tömegkultúra kritikájához vezetne, és igazából majdnem mindegy, hogy valaki azért háborog-e, mert a prolik betették a lábukat az Ő könyvtárába (Kodaj Dánieltől kölcsönözve), vagy, mert a rádióból jazz szól Schönberg helyett. A végeredmény a tömegkultúra és a média kritikájának reflektálatlan és sokszor önellentmondó felöklendezése lesz. Ettől nem lenne jobb a médiaoktatás.

Ha jól látom, nem történt változás a médiaszakokon abban a tekintetben, hogy kizárólag a médiatartalmakkal (szöveggel, képpel, filmmel) foglalkoznak, azzal - az elég konzervatív dologgal - viszont nem, vagy alig, hogy a médiatartalmak miből születnek, ki finanszírozza meg, miért finanszíroz valaki médiatartalmat, és az honnan invesztál, milyen üzleti modellek vannak, mi tartja el a médiaipart, az abban dolgozó újságírókat, operatőröket, szerkesztőket, bemondókat? Így történhet meg, hogy a médiaszakról kikerülő hallgatók jelentős része úgy gondolja, hogy a médiatartalmak csak úgy maguktól születnek, és hüledeznek, ha nincsen kortárs képzőművészettel foglalkozó műsor a Tv2-n (»pedig annyi pénzt harácsoltak már össze, hogy megtehetnék!«). Vagy így eshet meg, hogy három éve egy összegyetemi médiakonferencia szerevezésekor komolyan felmerülhetett hallgatók részéről, hogy legyen egy olyan kerekasztal, aminek a témája: van-e létjogosultsága a bulvármédiának?

Ez nem jelenti azt, hogy a magyar médiatartalmakat egy ilyen tudás birtokában elnézőbben kellene értékelni, mert ettől még, ami rossz, az rossz is marad, ami eddig etikátlan volt, az etikátlan is marad. Viszont segíthetne megérteni, hogy a médiaiparban nem egy halomnyi pénzéhes gazember, manipulátor dolgozik, akiknek minden vágyuk, hogy szellemileg tönkretegyék az állampolgárokat annak érdekében, hogy mindent el lehessen velük hitetni és mindent el lehessen nekik adni. De lehet, első körben elég lenne az is, ha a médiaszakokon nyomatékosabban oktatnák a médiahatás-elméleteket, és akkor Bakó Bea saját magán látná igazolva a szelektívhatás-elméletet.”