Öt hazában egy lélekkel

„Kölcsey a mi költőnk, itt született s itt élt a keleti végeken: Közép-Szolnok vármegyében meg Biharban, Szatmárban. Itt lett naggyá, ide vonult vissza a világ zajaitól, és teste is e földben pihen.

»A haza minden előtt!« Pozsonyban, 1833. június 14-én vetette papírra e mára szállóigévé vált sort. Az akkori haza fizikai valójában 1920 óta már nem létezik, szétdarabolta a trianoni önkény, elszakítva tőlünk Kölcsey életének legfontosabb helyszíneit. Szülőfaluja, Sződemeter, ma Romániához tartozik (Sauca), szülőháza ortodox paplak; ugyancsak odakanyarították a térképrajzoló kezek Nagykárolyt (Carei) is, politikusi karrierjének első színterét, a szatmári megyeházával egyetemben. A reformkori küzdelmek legfőbb fóruma, ahol népéért-nemzetéért oly sokszor szónokolt, a pozsonyi diéta épülete ma Szlovákia fővárosában (Bratislava) idegenkedik, mint ahogyan újdonsült északi szomszédunknál keresendő kedves pihenőhelye Lasztóc (Lascovce) is – gyakran időzött itt Szemere Pál társaságában (1817-ben pl. egy egész hónapot töltött a községben). Bús düledékű Huszt vára és Beregszász – az utolsó postakocsi-állomás, ahová levélért-újságért Csekéről beszekerezett – jelenleg éppen Ukrajnáé (Chust és Beregove néven), de tulajdonolta már Csehszlovákia és a Szovjetunió is. Köpcsény, ahol a diétára igyekvő Kölcsey utoljára (vagy hazafelé először) lovat váltott, ma Ausztriában található (Kittsee). Legutolsó hazaútján, 1835. február 9-én egészen idáig kísérték a vele rokonszenvező és mellette tüntető országgyűlési ifjak. (E szavakkal búcsúzott az országos rendektől: »Jelszavaink valának: haza és haladás.«) S mit hagytak meg nekünk Trianonban Kölcsey egykori hazájából? Álmosdot, Debrecent, Pestet, Pécelt, Csekét.

A fentebb sorolt emlékhelyekhez ma öt országba kell elzarándokolnunk, s rossz esetben négy másik nyelven kell érdeklődnünk, hogy igazítanának már útba…”