A nagycsalád botránya

„– Ennyi gyerekkel akar bejönni? – kaptam meg a lekicsinylő kérdést az ilyen-olyan jegyszedőktől, portásoktól, attól függetlenül, hogy a kezemben szorongattam a megfelelő mennyiségű jegyet, vagy lobogtattam a szolgáltatás kifizetését igazoló számlát. Nemegyszer éreztem úgy, mintha másodrangú polgára, sőt, kirekesztettje lennék a társadalomnak, csak azért, mert sok gyerekem van.

Pedig ennek éppen ellenkezőleg kellene működnie. Nemcsak az anyai szívem, hanem a közgazdasági és a demográfiai kutatások is azt bizonyítják, hogy bár a világ összességében a túlnépesedéssel küzd, nekünk itt, Európában egy erősen elöregedő társadalom problémáival kell szembenéznünk. Nem szükséges túl sok matematikai ismeret, hogy megértsük: ahhoz, hogy növekedjék a népesség, minden családban legalább három gyereknek kellene születnie. Ha csak kettő születik, stagnál, ha egy, akkor csökken a népesség. Persze ez nem ilyen egyszerű, ezért mondja dr. Botos Katalin közgazdász, népességkutató, hogy az úgynevezett termékenységi rátának a 2,1-es szintet el kell érnie az adott populációban ahhoz, hogy meginduljon a népesség növekedése. Európában ez a ráta 1,3-1,4 körül mozog, ami évente félmilliós népességcsökkenést jelent a térségben. Botos szerint ennél rosszabb képet csak Kelet-Közép-Európa mutat. Nálunk még a mediterrán országokénál is alacsonyabb a termékenységi ráta. A trendek szerint – ha semmi nem változik – 2050-re Magyarországon lesz a világon /!/ a legmagasabb az ún. gazdasági függőségi ráta, vagyis a nyugdíjkorúaknak a ténylegesen dolgozókhoz viszonyított aránya. Az elöregedő társadalmakban ugyanis igen nagy problémát okoz az idősek eltartása, gyógykezelése, egyszerűen azért, mert nincs elegendő munkaképes korú állampolgár, akiknek az adójából, járulékaiból fent lehetne tartani a szociális gondoskodás gazdasági védőrendszerét.”