Isten éltessen, Himnuszunk!

„A gyerekek rákaptak - a vasárnapi családi összejöveteleket színesítendő - a rendszeres műsorok tartására. Szombaton is lelkesen készülődni kezdtek, gondolkoztak, hogy álljon össze az új előadás. A karácsonynak már tényleg vége, a repertoárt frissíteni kellett. Mikor javasoltuk nekik, hogy a közelgő Magyar Kultúra Napja alkalmából legyen pár magyar vers, meg történet, megörültek. Aztán meséltük, hogy azért épp ilyenkor, január 22-én ünnepeljük a magyar kultúrát (»Anya, de mi az a kultúra?!«), mert Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be 190 éve a Himnusz megírását. Erre aztán felcsillant a szemük! »Tök jó, akkor azt is elénekeljük! Vigyázzállásban, a műsor végén, mint az évnyitón!«

Így is lett. Ebéd után ültünk a kiürült süteményes tányérok és kávéscsészék mellett, hallgattuk az egymást váltó szavalatokat és felolvasásokat, aztán egyszerre csak egymásra néztek és rázendítettek: »Isten, álld meg a magyart...« Meglepetten ugrott talpra nagyapa és nagymama, keresztmama, unokabáty és sógorasszony. Váratlanul ünnep köszöntött be az álmos vasárnap délutánba...

Úgy nőttem fel, hogy szüleim azonnal vigyázzba ugrottak a tévé előtt a karosszékből, ha felcsendült nemzeti imádságunk szomorú-szép kezdő dallamsora. Pici korunktól fogva alap volt, hogy ilyenkor megállunk, nem nyüzsgünk és igen, nemcsak hallgatjuk, hanem énekeljük is! Ugyanezt próbáljuk továbbadni a gyerekeknek is.”