Ha Magyarország „fasizálódik”, akkor Izrael...?

„Ha már Jobbik: ugyebár volt a nagy hiszti nemrég, amikor Gyöngyösi Márton képviselő úr fölvetette, hogy listázzuk már a Magyarországon élő a.) zsidókat, b.) izraeli állampolgárokat. Persze, ezek undorító szavak, de az rajtam kívül senkinek sem böködi a csőrét, hogy – példának okáért – pont Izraelben igenis »faji« alapon listát vezetnek arról, hogy kik zsidók, arabok, drúzok stb.? Ezt 2002-ig még a személyi igazolványokba is beleírták az igazoltató karhatalmak örömére, külön sort szentelve a kártya tulajdonosa etnikumának (nem, nem rasszista-volta miatt szüntették meg, hanem az ortodox rabbinátusnak a reform betérések során fölmerülő »ki a zsidó?«-aggályai miatt). Ma már csak a kártya tulajdonosának zsidósága vagy nem-zsidósága derül ki a papírokból, ugyanis az előbbieknek születésük héber dátuma is szerepel a kártyán.

Ez még hagyján, de amit saját fasisztáink szeretnének, hogy ti. izraeli-magyar kettős állampolgárok ne tölthessenek be kormányzati funkciót, azt az izraeli fasiszták rég kipipálhatták: ha olyan állampolgárságod van az izraeli mellett, amiről le lehet mondani és te mégsem mondasz le róla, akkor nem lehetsz az országgyűlés, a Knesszet tagja.

(...)

S igenis föl kell szólalni, amikor az izraeli képviselők állatok módjára viselkednek: amikor Michael Ben-Ari (Ihud Leumi – Nemzeti Szövetség) az Evangéliumokat tépi darabokra közvetlenül az arab és szudáni kisebbség ellen szervezett gyűlölet-felvonulások után, Nisszim Zeev (Sász – Szefárd őrzői) a keresztényeket nyilvánosan nevezi eretnekeknek, Miri Regev (Likud - Konszolidáció) az etiópokat rákos megbetegedésnek titulálja – amivel az izraeli zsidók 52%-a egyetért egy 2012-es felmérés szerint –, egyes arab pedig képviselőtársait kitoloncolná, Danny Danon (Likud), a World Likud elnöke arról értekezik, hogy a bevándorlók pestis, kisöprendők az országból és még seftel is ez ügyben Ausztráliával, Árje Eldád (Ihud Leumi) mindenkit lelövetne, aki Izrael határait átlépi, beleértve a ghánai menekülteket és a svéd turistákat, Avigdor Lieberman (Jiszráél Bétenu) – hála Istennek már csak ex-külügyminiszter: bár nem sorozatos hitleri kijelentései, hanem korrupciós ügyei miatt – halálát kívánja az összes olyan Knesszet-tagnak, aki szóba áll a Hámásszal, Eli Jisáj (Sász) belügyminiszter pedig nem adna szíve szerint munkát egy emigránsnak se, foglalkozzék velük az ENSZ, az afrikai bevándorlókat pedig deportálná néha csak úgy, néha az AIDS-re fogva, hiszen Izrael a fehéreké – hangsúlyozom, ezt egy belügyminiszter állítja! Ez csak néhány eset az elmúlt évek terméséből, a listát sajnos oldalakon át lehetne folytatni.

Hogy lett-e bármelyik kijelentésnek következménye? Gondolom, mindannyian sejtjük a választ: néha egy-egy szóbeli dádá (Netánjáhu: »az izraeli zsidók megvédik nem-zsidó testvéreiket«, ha-ha), de komoly konzekvencia a legkevésbé sem – s ez nem is meglepő annak fényében, hogy ezek az izraeli lakosság által demokratikusan megválasztott képviselők az elsőt leszámítva mind kormánypártiak; azt mondják, amit a nép gondol. Ez pedig, mondjuk ki, az izraeli zsidóság nagy részében jelenlevő, de nem kitörölhetetlen rasszista erőszak és diszkrimináció leképeződése.

Amilyen sztereotípiákat Magyarországon fölhoznak a cigányokkal szemben, azt többszörösen kapják meg az izraeli arabok: az ACRI (Szövetség az Emberi Jogokért Izraelben) 2007-es felmérése szerint a megkérdezettek 50%-a nem kíván arabot szomszédnak, a fiatalok több mint kétharmada pedig erőszakosnak és barbárnak tartja Izmael fiait. A Rasszizmusellenes Központ 2007-es kutatásából az derül ki, hogy az izraeli zsidók 40%-a választójogot sem adna az araboknak; azóta még drasztikusabb lett a helyzet, 2012-ben a válaszolók kétharmada Ciszjordánia annektálása esetén nem tartaná a palesztinokat választójogra méltónak, négyből három megkérdezett pedig külön utakat szeretne zsidók és arabok számára.”