Fontos, hogy visszavár-e az ország

„Ha már a munkaerő vándorlásáról, importjáról beszélünk: mekkora problémának látja a Magyarországról zajló elvándorlást? És mitől függ az, hogy külföldről, a legtöbb szempontból általában sokkal jobb lehetőségek közül hazajönnek-e a végzettjeink?

Annyit tudunk, hogy aki másodjára vált országot, az jellemzően visszamegy oda, ahonnét eljött, és ha visszajön, akkor ennek nagyon komoly pozitív szerepe lehet a már említett tudásátadásnál. De itt az a legfontosabb, hogy miért megy el, és hogy visszavárja-e az ország. Ha valaki azért megy el, hogy kipróbálja magát, olyan dolgokat tanuljon, amit itthon nem lehet, az gyökeresen különbözik attól, akinek egyszerűen mennie kell, mert itthon nem tud normálisan dolgozni, megélni. Egy teljesen ad hoc példát tudok mondani az életemből, de ami azért elgondolkoztató. A Harvardon számos chilei és argentin iskolatársam is volt. Azt gondolom, hogy Chile egy elég jól irányított ország, Argentínáról viszont ez talán kevésbé mondható el. Azóta a chilei iskolatársaim mind a chilei egyetemeken tanítanak, az argentinok közül pedig senki nem ment haza.

Ha már a jól képzettekről beszélünk, tanított az USA-ban a Harvardon és itthon is, ott mit csinálnak jobban, hogy nagyságrendekkel képzettebb diákok jönnek ki a rendszerből? Elvégre a közgazdaságtudományhoz nem kellenek költséges berendezések, és ugyanazokat a könyveket meg lehetne tanulni itthon is.

Amikor a Harvardon még diákként végeztem, elképesztően élveztem, hogy közgazdaságtanon belül is minden területről a világ legjobb szakembereinek egyike tanított. Ez adott egy olyan nyitottságot, hogy bármilyen iránnyal lehet hasonló színvonalon foglalkozni. Mielőtt odakerültem, egyáltalán nem tartottam például érdekesnek a külkereskedelmet, de egy kiváló tanárom, Elhanan Helpman hatására azóta is ez a témám. Másrészt a diákok is nagyon komolyan veszik a tanulást, versenyhelyzet is van, így ha az ember látja, hogy este nyolckor még mindenki a számítógépteremben dolgozik, akkor ő is hajlamosabb lesz így tenni. És azt hiszem legalább annyit tanultam a diáktársaimtól, mint a tanáraimtól.

De ezt még a világ bármelyik pontján másolni lehetne.

Ahhoz azért rengeteg pénz kell, hogy a kiemelkedő tanárokból legyen egy kritikus tömeg, akik hosszú távon ott vannak. Mi a CEU-n törekszünk arra, hogy átvegyük az amerikai attitűdöt, de egyelőre nagyon messze vagyunk attól, hogy egyáltalán összehasonlíthatóak legyünk. Európában a térképre kerülhetünk, de az se könnyű, mert ez a méret kérdése is. Közgazdaságtanban ugyanis jelentős különbségek vannak a földrészek között, a világ első húsz tanszékéből tizenkilenc nem európai. Pont egy ilyen pályázat segíthet abban, hogy rávegyen embereket, hogy európai kutatócsoportban dolgozzanak.”