„Hét év múlva százéves lesz a (cseh)szlovákiai magyarság. Ha ebből a kicsinek nem nevezhető történelmi perspektívából nézzük a helyzetünket, felmerül a kérdés: merre tovább?
Ezt a száz évet túléltük, ez feljogosít arra, hogy a következő száz évet is túléljük, mert megvan a nemzetben az akarat, hogy magyarként túlélje a következő évszázadot is. Nincs velünk általánosságban semmi baj, csak az, hogy kicsit bátrabbak is lehetnénk. Túlságosan kompromisszumkészek vagyunk. Ez már-már hiba.
Ezt egy novemberi Új Szó-interjújában is említi. Miért vagyunk hát túlságosan kompromisszumkészek?
Elsősorban azért, mert az úgynevezett anyaország negyven éven keresztül hátat fordított nekünk, nem is akarták tudomásul venni, hogy a határon túl is létezik magyarság. Ez azért elég hosszú idő, külső támasz nélkül sodródni. A 1989 óta eltelt húsz év sok mindent pótolt ebben a tekintetben, de ha elnézem mondjuk a szocialisták egy részét, nem biztos hogy egy részük örül annak, hogy mi egyáltalán létezünk.
Közismerten kiváló kapcsolatokat ápol szlovák értelmiségiekkel. Nem félt attól, hogy szalonképtelenné válik a szemükben az autonómiakérdés helyzetbe hozásával?
Nem. Ezt eddig is felvállaltam és tudomásul veszik, hogy a mondanivalóm sokszor eltér attól, mint amit hallani szeretnének. Ha nem tolerálnák, akkor oda a barátság!”