Nem érdektelen jobban körülnézni, hogy az általában türelmességre intő liberálisok mit szólnak, miként viszonyulnak a saját oldalukon keletkező gyűlölethez és a holdudvarukhoz tartozó gyűlölködőkhöz.
„A Bayer-cikk után tett jogi nyilatkozat után megkérdeztük a mára a parlamentben ülő LMP-s politikust, hogy ha Bayer cikkét uszítónak tartja, akkor Paizs Miklós daláról ma hogyan vélekedik? A politikus a kérdésre szokásos liberális választ adott. Álláspontjának alátámasztásához a jogiakon túl keresett érveket, ami az az eset, amikor végképp felborul a rend, amikor a szavak végképp elvesztik az értelmüket, s ami a demokrácia, a jogállam megszűnéséhez vezet.
Meglepetésre Schiffer műfajelméleti okfejtésbe kezdett, mondván, hogy egy politikai lapban megjelent cikkel ellentétben az erőszak közvetlen veszélyét egy zeneszám nem veti fel, s hogy a Bayer-cikk és a gyűlölködő zeneszám jogi megítélését alapvetően a kontextus, így például a műfaj határozza meg. Majd azt állította, hogy a TASZ honlapjára azért került ki a szöveg, mert a szervezet így vállalt szolidaritást a szerzővel, aki ellen a rendőrség akkor közösség elleni izgatás miatt nyomozást rendelt el, s a TASZ jogvédő szervezetként így kívánt tiltakozni az alkotót érő hatósági vegzatúra miatt.
Tegyük hozzá, érthetetlen, vajon miért nem érdekelt a liberálisok között senkit Sickratman durva agresszivitása. S vajon az LMP hogyan vélekedik ma a szerzői és a véleményszabadság érvényesüléséről, ha azt reméli, hogy a cikk automatikusan felkelti az illetékes hatóságok figyelmét, s Bayert – Sickratmannel ellentétben – tényleg elviszik a rendőrök. »Megérteni akarom Bayert, nem pedig megbocsátani neki« – összegez Szummer Csaba pszichológus a cikke végén. A világ azonban bonyolultabb. A dolgok megismeréséhez és megértéséhez a jobboldal és a liberális oldal is alapos vizsgálatra szorul.
Az ehhez használt módszerekből pedig a kettős mércét száműzni kell.”