Katolikus, nem depressziós, nem pofázik

„Olvasom, hogy az ócsai devizahiteles nyomortelepre nem költözhet depressziós ember, akinek nincs jövőképe. Egészen pontosan ezt nyilatkozta Morva Emilia, a Máltai szeretetszolgálat regionális vezetője: »Depressziós, összeesett ember nem kell ebbe a közösségbe.« Ezt még bővebben kifejtette főnöke, a szeretetszolgálat vezetője, Kozma atya. A szeretetszolgálat tagjaiból álló csoport járja majd végig a jelentkezőket, hogy megvizsgálja, az adott család »megfelelő jövőképpel« rendelkezik-e, és beállítottságuk »közösségépítőnek« tekinthető-e. »Közösséget akarunk létrehozni, és ehhez illő embereket keresünk« – mondta a jóságos Kozma atya.

Még szerencse, hogy szeretetszolgálatnak nevezik magukat, mert az SS különleges osztagának nevét is felvehetnék, amelyik a munkaképesség alapján szelektált. Milyen legyen egy ember, aki elveszítette a házát és az egzisztenciáját, ha nem depressziós? Akinek bármilyen jövőképe van, kedves Morva Emilia, az nem evett meszet, hogy az ócsai nyomornegyedbe menjen. Magyarországon diplomás embereknek sincs jövőképük, kedves, nemhogy a devizahiteles hajléktalanoknak. Hála a keresztény-nemzeti kormánynak, amely visszavezette az országot a katolikus feudalizmusba. Ide csak olyanok mennek, akiknek semmiféle jövőképük nincs. A szeretetszolgálat feladata pedig nem az lenne, hogy szelektálja a jelentkezőket a depresszió és a jövőkép alapján, mint a zsidókat a koncentrációs táborban a rámpán, hanem az, hogy emberi gesztusokkal, igazi szeretettel, még inkább valódi lehetőségekkel, ebből a depressziós és kilátástalan helyzetből kisegítse.

A szerepek némileg keveredni látszanak, miután a kormány azzal a szándékkal hozta létre a lepratelepet, hogy a devizahitelekbe belebukott, és az otthonát elveszített szegény embereken segítsen. A Máltai Szeretetszolgálat azonban, amely gyakorlatozásra megkapta ezt a területet, »közösséget akar építeni, és ehhez illő embereket keres«. Csupa vidám és kreatív embert, akik a prérin azzal szeretnék tölteni az idejüket, hogy házról házra járva építsék a közösséget. Előre megmondom a szeretetszolgálatnak, hogy aki Ócsára akar menni, annak már az életben semmi reménye nincs, de annyi se, hogy felakassza magát, mert kötele sincs hozzá. Az Ócsára költözők nem közösséget akarnak építeni, hanem még egy kicsit élni akarnak, begyújtani a fával, meginni hozzá egy pohár pálinkát, és reménykedni, hogy békén hagyják őket, és egyetlen buzgalmár szeretetszolgálatos sem zaklatja őket, mert ha rájuk nyitják az ajtót, akkor szétveri a fejüket a fejszével. Nem tudom, sikerült-e egy otthonát és minden reményét elveszített ember lelkiállapotát érzékeltetnem? Aki fütyörészve és vidáman költözik Ócsára, az hülye, még a szeretetszolgálat regionális vezetőjénél is nagyobb, pedig az már egy szint. Azt a bolondok házába kell vinni, nem Ócsára.”