A Voice megmutatta, milyen egy jó tehetségkutató

„Míg a The Voice első köre a megfordulós székekre és a hűbazmeg faktorra épített a nem látott, csak hallott énekesekkel, a másodikban pedig a mesterek drámája volt középpontban (saját versenyzőik számát kellett lefelezni), a harmadik etap, az élő adások már az énekesek drámájáról szólnak. Kaptunk is belőlük bőven, Mohamed Fatima hangszálproblémái és kiesése, vagy a Berkes Krisztiánt Olivért végig könnyes szemmel figyelő anyuka vágóképei hatásosak voltak és pont olyanok, amikről majd másnap a hentesnél jókat lehet vitatkozni, te Marika, és nem zavartam volna haza azt a szegény lányt, hát beteg volt, na. (...)

Maga a műsor a háromórás adásidő és a meglehetősen egysíkú, lassú dalválaszték ellenére sem volt unalmas, a műsorvezető nem könyörgött üvöltve az sms-szavazatokért és nem idegesítette a nézőket üresjáratokkal a szavazás lezárásakor. Helyén volt a koreográfia, a táncosok nem elnyomták az énekeseket, hanem kiegészítették a produkciókat, a zenekar hiba nélkül tolta el a nótákat, bár a hangosítással nekem volt bajon, egyrészt leszakadhatna már végre a Tv2 a konzervőrjöngésről, másrészt néhol erőtlennek tűntek az előadók, a hangjukat elnyomta a zene - mondjuk azt nem tudom, hogy azért, mert ilyen gyenge a hangjuk, vagy túl hangos volt-e a zenekar.”